Infostart.hu
eur:
356.57
usd:
312.96
bux:
140185.82
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Nyitókép: VMSZ

Itt egy újabb nagyon fontos szerkezet a Balatonnál

Ünnepélyes keretek között adták át a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és az Együtt Balatonudvariért Egyesület együttműködésében felállított legújabb mentőmellényállványt a balatonudvari Fövenyesi Strandfürdőn.

A most átadott mentőmellényállvány immár a tizedik a Balaton partján. A kezdeményezés célja, hogy a kisgyermekes családok számára könnyen elérhetővé váljon a biztonságos fürdőzéshez szükséges mentőmellény – olvasható a vízimentők sajtóközleményében.

Az állványokon különböző méretű gyermekmentőmellények találhatók, amelyeket a strandolók ingyenesen használhatnak, majd a fürdőzés után visszahelyezhetnek az állványra, így az eszközök újra és újra elérhetők maradnak mások számára is.

A mentőmellényállványokat a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata fejlesztette ki. Az új balatonudvari állvány megvalósulását az Együtt Balatonudvariért Egyesület és a helyi közösség összefogása tette lehetővé – teszik hozzá.

„Célunk, hogy minél több helyszínen biztosítsunk olyan eszközöket, amelyek segítenek megelőzni a vízbefulladásos baleseteket. A gyermekek biztonsága közös felelősségünk” – hangsúlyozta Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke az átadón.

A kezdeményezés a vízbiztonság és a társadalmi összefogás jó példája, amely remélhetőleg további balatoni településeket is inspirál majd a csatlakozásra – zárul a közlemény.

Címlapról ajánljuk
Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Kedden összesen 208 helyszínre riasztották a tűzoltókat különböző károk felszámolása érdekében. A legtöbb vihar miatti beavatkozásra Hajdú-Bihar és Pest megyében volt szükség, de Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyében, valamint Budapesten is több helyszínre hívták a hatóságokat – mondta az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel arról is beszélt, mire kell nagyon odafigyelnünk ilyenkor az otthonunkban, a kertben, illetve az autóval való parkolásnál.

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×