Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Aerial view Sunrise Scene of Budapest with Hungarian parliament building in Hungary
Nyitókép: Ratnakorn Piyasirisorost/Getty Images

Wachsler Tamás: helyreállítjuk az Országház eredeti térstruktúráját

A Steindl Imre Program vezetője annak kapcsán nyilatkozott az InfoRádióban, hogy kezdődik az Országház felújításának előkészítési szakasza. A szakemberek több vizsgálatot, feltárást is elvégeznek a teljes rekonstrukció kezdete előtt, a munkálatok során pedig számos korszerűsítésre és átalakításra kerül sor. Máshova viszik a tervek szerint a monumentális Munkácsy-képet is.

Elkezdődik az Országház felújításának előkészítő szakasza, amelyben a tervezésen kívül rengeteg különféle feltárás, vizsgálat kezdődik, hogy felmérjék az épület tényleges állapotát. Van még egy mintázásnak nevezett folyamat is, amikor egy sor díszítő elemnek elkészítik a modelljét, hogy eldönthessék, felhasználható lesz-e az újjáépítéskor – nyilatkozta az InfoRádióban Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője. Hozzátette: emellett el kell készíteni az Országház építéstörténeti, tudományos dokumentációját, továbbá össze kell állítani egy értékleltárt, és el kell végezni számos elemzést.

Ennek a nagyjából két éves szakasznak a végén írják ki a tervezői tendert. Ha ez megvan, akkor az újjáépítők ismerni fogják már a részletes műszaki tartalmat, illetve a kivitelezés lehetséges árát is. Ez utóbbiról a végső szót majd a kormány mondja ki. Wachsler Tamás szerint csak ezt követően kezdődhet meg a valódi tervezés, amelynek időtartamára most még csak becslések vannak, hiszen ehhez, a műszaki tartalom ismeretében, egyeztetéseket kell folytatni a munkálatok lehetséges résztvevőivel.

Úgy becsülte, hogy a felújításnak ez a fázisa is nagyjából két évet vesz majd igénybe. Ezután ismét egy újabb kormánydöntésre lesz szükség, hogy az akkor már kidolgozott tervek alapján létrejött költségvetés elfogadható-e vagy sem. Amennyiben ez a második kormánydöntés is pozitív, akkor jöhet a kivitelezők pályáztatása. Ezek eredményének ismeretében megint csak a kormánynak kell határoznia arról, hogy elkezdődhet-e az építkezés. Vagyis számos ponton lesz szükség a felsőbb szintű döntéshozók munkájára, nem egy előre szóló, hosszútávú felhatalmazást kaptak a munkavégzésre.

A felújítás egyik célja az is, hogy energiahatékonnyá tegyék az épületet, ezért a teljes víz- és fűtéshálózatot kicserélik. Ahogy Wachsler Tamás fogalmazott, "a beruházásnak – legalábbis ezen a gondolati szinten, ahol most állunk – mindenképpen része egy teljes gépészeti modernizáció". A Steindl Imre Program vezetője szerint ez már csak azért is indokolt mert az Országház fűtési rendszerének alapötlete 130 éves, és gyakorlatilag 120 éve, megszakítás nélkül működik. Érthető tehát, hogy mostanra számos szempontból elavult, tehát korszerűsítésre van szükség. De például

az Országházban egyáltalán nincs megoldva a hűtés sem, csak helyi megoldások léteznek.

Ugyanakkor a teljes cső- és vezetékhálózatot is ki kell cserélni, mert ezek szintén teljesen elöregedtek. Vagyis modernizálni kell az összes fal mögötti szerelvényt, ahogy az úgymond fal előtti részeket is. Itt Wachsler Tamás kiemelte, hogy helyreállítsák az Országház eredeti térstruktúráját, ugyanis például a kevésbé látványos helyeken számos utólagos elfalazás, leválasztás létezik, amiket szeretnének megszüntetni.

A felújításnál arra törekszenek, hogy minden személy és áru teljesen biztonsági ellenőrzésen essen át, méghozzá lehetőleg még az Országház falain kívül. "Ez a biztonság szempontjából rendkívül fontos" - hangsúlyozta. Ezzel együtt az is cél, hogy a jelenleginél nagyobb lehessen a turistaforgalom, és a látogatók az eddigieknél több részét nézhessék meg a háznak.

Végül, de nem utolsósorban, a beruházás egyik eleme az, hogy Munkácsy Mihály híres, 13,5 méter hosszú és 4,5 méter széles olajfestménye, a Honfoglalás kikerül az Országházból. A festményt jelenleg a Szépművészeti Múzeumban lehet megtekinteni, de idővel visszakerül a parlament Munkácsy-termébe, ahol viszont nem láthatja a közönség.

"Az az elképzelésünk, hogy az Agrárminisztérium épületében alakítunk ki egy olyan helyet, ahol méltó módon mutathatjuk be a képet.

Egy olyan kiállítóteret szeretnénk létrehozni, ahol a fények, illetve a klimatikus viszonyok mind a kép hosszú távú megmaradását szolgálják. De ami még ennél is fontosabb, hogy bárki szabadon megnézhesse, nem úgy, mint most" – hangoztatta az InfoRádióban a Steindl Imre Program vezetője.

A felújítás teljes időtartamát egyelőre csak megbecsülni lehet. Csupán annyi biztos, hogy az első szakaszt két év alatt be kell fejezni, mert erre vonatkozóan kormányhatározat született – emlékeztetett Wachsler Tamás. A következő fázis hosszát most két évre becsülik. Utána – ha a kormány úgy dönt, hogy elkezdődhet a tényleges felújítás – a törvényhozásnak ki kell költöznie az Országházból, ami megintcsak időt vesz majd igénybe. A terv az, hogy a képviselők a nagyjából négy évesre tervezett átmeneti időszakban, a felújítás idején az Agrárminisztérium épületében folytatnák a munkájukat. Mindent összevetve tehát az Országház teljes megújulása úgy nyolc-tíz évet venne igénybe – összegzett Wachsler Tamás.

A programigazgató arról is beszélt, hogy pillanatnyilag az Országházban a szigorúan vett törvényalkotáson, vagyis a plenáris üléseken és a bizottsági tanácskozásokon kívül az állami vezetők irodái működnek, valamint még számos kiszolgáló létesítmény. Az utóbbiak kivételével minden átköltözne az Agrárminisztériumba, tehát ugyanúgy lenne bizottsági, házelnöki, főtitkári iroda és lennének titkárságok is, csak éppen a Parlamenttel szembeni épületben – közölte Wachsler Tamás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×