Infostart.hu
eur:
363.51
usd:
323.55
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója beszédet mond a 3-as metró felújított Nagyvárad téri állomásának avatásán 2023. május 22-én. Átadták a metróvonal Lehel téri és Nagyvárad téri, megújult állomásait, ezzel befejeződött a vonal öt és fél évig tartó rekonstrukciója.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Bolla Tibor: a hannoveri villamosok HÉV-ként való használata csak végső megoldás lehet

Hétfőn először ült össze főváros Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottsága, amelynek ülésén úgy döntöttek, megvizsgálják, hogy a múlt héten nyilvánosságra került HÉV-vonalak ritkítása ügyében a főváros tudna-e segíteni a felszabaduló régi villamosaival.

Az ülés után Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta, a köznyelvben hannoveriként ismert villamosokat jelentős átalakításokkal ugyan, de alkalmassá lehet tenni a HÉV-ek pótlására. A bizottság most arra kérte fel a BKK-t és a BKV-t, hogy vizsgálja meg ennek a lehetőségét.

„Ezek a TW 6000-es villamosok egyrészt 28 centiméterrel keskenyebbek, mint a HÉV-szerelvények, ami miatt a peront át kellene építeni, hogy ne legyenek mindkét oldalt 14 centiméteres távolságok. Az áramátalakítást is vizsgálni kell, hiszen más feszültségen közlekedik a HÉV, mint a villamos, ezért vagy a járműveken, vagy magán az áramátalakításon változtatásra lesz szükség. Még számos kérdéses dolog van, például a fékrendszer is, mivel a villamos sínfékrendszere bezavarhat a HÉV sínébe épített elektronikába. Elméletileg lehetséges, hogy közlekedjen TW 6000-es villamos a HÉV-eken, de részletesen meg kell vizsgálni, hogy milyen költséggel alakíthatók át a szerelvények és megérné-e egyáltalán” – sorolta Bolla Tibor. Hozzátette azt is, hogy ezek a villamosok 40-50 évesek, HÉV-ként való használatukkal tehát konzerválnának egy régi technikát.

Persze az sem mindegy, mennyi idő engedélyeztetni, illetve felújítani a módosított szerelvényeket. A várható árakkal kapcsolatban pedig elmondta: egy hannoveri villamos ciklusfelújítása, ami most esedékes is egyébként, átalakítás nélkül a 100-120 millió forint egyetlen szerelvény esetében. Ehhez jön az átalakítás költsége és az áramátalakítási munkák, összességében "súlyos milliárdokról" van szó.

Arra a kérdésre, hogy a villamos vagy a HÉV-viszonylat átalakítását látja-e megfelelőbbnek, Bolla Tibor elmondta: mindkettő kényszermegoldás, jelen pillanatban a legjobb lenne új szerelvényeket venni. A HÉV jelen pillanatban nagy vasúti rendszer alapján üzemel, míg a villamosok egy másikkal, mivel csak városi közlekedést látnak el. Mindkét forgatókönyvnek megvan az előnye és a hátránya, elvileg megoldható mindkettő, de meg kell várni a BKV és a BKK vizsgálatának eredményét az átalakításról, amit, mint a BKV vezérigazgatója ismét hangsúlyozta, csak végső megoldásként kezelnek.

A HÉV járatok ritkításának ügye a múlt héten került nyilvánosságra, miután a MÁV–HÉV Zrt. illetékesei jelezték a BKK-nak az erről szóló elképzeléseket. Ezt akkor egységesen visszautasította a főpolgármester és a fővárosi képviselők többsége. Lázár János építési és közlekedési miniszter először cáfolta az erről szóló híreket, majd menesztette a MÁV–HÉV Zrt. vezérigazgatóját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok bejelentették Dobropillja elfoglalását, Putyin Leó pápával beszélt telefonon – Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Az oroszok bejelentették Dobropillja elfoglalását, Putyin Leó pápával beszélt telefonon – Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Az orosz hadsereg bejelentette, hogy elfoglalták a Donyeck megyei ukrán erődvárost, Dobropillját. Vlagyimir Putyin orosz elnök graulált a hadseregnek, egyben arról beszélt, hogy tervük egy biztonsági zóna létrehozása az ukrán-orosz közös határoknál. Erről a Kijevvel való esetleges béketárgyalások során sem alkudoznának. Putyin pénteken telefonon beszélt a műtétje után kórházban lábadozó XIV. Leó pápával. A katolikus egyházfő azt kérte az orosz elnöktől, hogy segítse a segélyszállítmányok eljutását a megszállt ukrán városba, Oleksibe, ahol az élelmiszerhiány miatt humanitárius válság alakult ki. Az orosz elnök a Kreml szerint beleegyezett a kérés teljesítésébe. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×