Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
326.04
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Egy MIXa (balra) és egy MXa típusú HÉV-szerelvény a Müpa-Nemzeti Színház megállóban 2022. március 17-én. Középen a Müpa épülete.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

A VEKE szerint van megoldás a HÉV-problémákra – íme

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint az egyedi HÉV-járműveket a HÉV-vonalakon villamossal, metróval, elővárosi vasúttal kellene kiváltani. A ráckevei vonalon Budapest határáig mehetne villamos, majd vasúti járműre szállnának az utasok.

Három generációnyi HÉV-járműpark fut jelenleg a mára megmaradt négy HÉV vonalon – mondta az InfoRádióban a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke. Az első generáció 1964-65 körül épült, nagyrészt a Dunakeszi Vagongyárban, de már NDK berendezésekkel, és Csepelen lehet találkozni ezekkel. A következő generáció már az NDK-ban készült, 1970-71-ben. Ezek az M10-es sorozatú járművek, amelyek a ráckevei H6-os vonalon futnak. Az összes többi pedig az M10A elnevezésű, amely az előzőeknek egy korszerűsítettebb, NDK-gyártmányú változata, és amelyet 1975-től 83-ig szereztek be. Utóbbiak alkotják a gerincét a járműparknak – ismertette Dorner Lajos, aki szerint már mindegyiket rég le kellett volna cserélni.

A VEKE vezetője szerint egy vasúti jármű ugyan korlátlan ideig üzemben tartható, de ma már alkatrész sincs, és az a szaktudás is hiányzik, ami ezen járművek „életben tartásához” szükséges. Kitért arra is, hogy miután nagyon egyedi járművekről van szó, haszált piacuk sincs, így marad az, hogy „tákolgatjuk a régit, vagy veszünk újat”. Ugyanakkor, miután az Európai Unióban mindenki vasutat épít és vonatokat vesz, olyan hosszú időre le vannak terhelve a gyárak, hogy ha meg is lenne a pénz az új járművekre, akkor is 4–5 évbe telne, mire be lehetne szerezi azokat. És ez egy optimista feltételezés – fogalmazott a szakember, megjegyezve: a hatkocsis szerelvények ráadásul úgy készültek, hogy csak megfelezni lehet azokat, egy-egy kocsit tehát nem lehet „kiszedni” belőlük.

A VEKE-nek ugyanakkor konkrét javaslata van a ráckevei HÉV üzemeltetésére: miután a legkisebb kapacitású vonalról van szó, szerintük megoldható lenne, hogy itt Budapesten villamosok közlekedjenek, a fővároson kívül pedig elővárosi vasutak, mint a veresegyházi vonal, ami hasonló forgalommal és hosszal bír. A többi HÉV-vonal esetében a metróvá való átépítését, vagy egy konkrét metróvonal kiépítését tartanák gazdaságos megoldásnak. Az észak–déli, tehát a szentendrei és a csepeli vonalak esetében ez lenne az 5-ös metró, ami szintén nem egy új elképzelés, legalább 20 éve szerepel minden stratégiai tervben – mondta.

Az egyedi HÉV-rendszerek olyan standard rendszerekbe történő betagozása, mint a metró, az elővárosi vasút vagy a villamos, sokkal könnyebbé tenné az üzemeltetést és a finanszírozást is – tette hozzá a VEKE elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×