Infostart.hu
eur:
378.38
usd:
322
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke beszédet mond, mellette Kunhalmi Ágnes társelnök a párt az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésén Budapesten, Nagy Imre szobránál 2022. október 23-án.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Lemondtak az MSZP társelnökei

Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre a párt gyenge választási szereplésével indokolta a távozást.

Az MSZP társelnökei a párt országos választmányi ülésén jelentették be lemondásukat. Az Index szerint vélhetően a párt többi politikusának nyomására hozták meg ezt a döntést. Kunhalmi Ágnes a 18. kerület egyéni országgyűlési képviselőjeként folytatja a munkát.

Komjáthi Imre az ATV- nek nyilatkozva megerősítette a hírt. Úgy tudni, hogy a napokban több szocialista politikus – köztük Lamperth Mónika és Lendvai Ildikó – szorgalmazta a tisztújítást. Az MSZP a honlapján már módosította is a névsort, a két politikus nem szerepel a vezetőségi tagok között.

"A mai napon lemondtam az MSZP társelnöki tisztségéről"

– közölte Kunhalmi Ágnes a Facebookon. Még hozzátette: szombaton tartotta meg az MSZP a választások óta az első választmányi ülését, és ott jelentette be először a döntést.

A politikus arról írt a bejegyzésében, hogy „továbbra is meggyőződése, hogy nincs jó társadalom baloldal nélkül”. A saját további feladatairól azt írta, hogy „a hazai baloldal értékeinek képviseletén túl a 18. kerület egyéni országgyűlési képviselőjeként, ahogy 2018-ban és 2022-ben, úgy 2026-ban is újra legyőzze Orbán jelöltjét”.

A XVIII. kerület polgárai, minden baloldali polgár és minden magyar állampolgár számíthat rám a következő években is

– hangoztatta Kunhalmi Ágnes.

Az MSZP most lemondott társelnöke a DK–MSZP–Párbeszéd-koalíció választásokon elért, mindössze 367 ezer szavazatot számláló, gyenge eredménye után úgy fogalmazott, hogy „rendkívül csalódott”.

A másik társelnök, Komjáthi Imre is posztolt a lemondásáról, ő azt írta, hogy „munkásemberként úgy tanulta, hogy mindennek van következménye, ezért a kongresszustól kapott bizalmat, és a társelnöki mandátumot visszaadja azoknak, akiktől kapta, vagyis az MSZP közösségének”.

Vállalni kell a felelősséget, és le kell vonni a megfelelő következtetéseket, tanulságokat a választási eredményekből – hangsúlyozta.

A választási kudarc után a Momentum elnöke, Donáth Anna is lemondott, Dobrev Klára pedig bejelentette a DK-s árnyékkormánya végét. Gyurcsány Ferenc ugyan szintén beszélt a lemondás lehetőségéről, de még nem hozott ilyen döntést.

Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×