Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.9
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
bicycle training place
Nyitókép: Getty Images

Ezek lesznek a kiemelt szempontok az új KRESZ-ben

Fokozottabb védelmet nyújt majd a gyalogosok és a kerékpárosok számára.

Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb szereplői, így a gyalogosok és a kerékpárosok számára, valamint élhető, használható kereteket ad a közlekedés civil résztvevői, és versenyképességet növelő feltételeket biztosít a közlekedés hivatásos résztvevői számára - mondta el Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára a közlekedési kultúra napja programsorozat 10 éves, jubileumi megnyitóján pénteken.

A minisztérium megkezdte a közlekedési szabályrendszer átfogó megújítását, amelynek keretében egy új KRESZ is születőben van - emelte ki az ünnepségen Nagy Bálint.

Az államtitkár elmondta, széles körű egyeztetés keretében, szakmai, közigazgatási, tudományos és civil szervezetektől származó javaslatok bevonásával, a nemzetközi jogalkotói-, és a hazai bírósági gyakorlatra is figyelemmel készül az új szabályrendszer, a következő szűk egy évben, 2025. március 31-ig.

"Olyan új közlekedési szabályrendszer készül, amelyben megjelennek a fenntarthatósági és az esélyegyenlőségi szempontok, nem utolsó sorban pedig képes reagálni a közlekedés változó műszaki és humán összetevőire" - összegzett az államtitkár.

Bíró József, a kampány ötletgazdája, a Közlekedéstudományi Egyesület társelnöke elmondta, 2015-ben szervezték az első kampányt tizenöt közlekedési partnerszervezettel. "Azóta folyamatosan nő a csatlakozó partnerek száma. Büszkék vagyunk rá, hogy 2024-ben országosan száznál is több szervezet szervez már aktivitást, és fontosnak érzi a közlekedési kultúra üzenetének átadását a társadalom felé" - fűzte hozzá.

A közlekedési kultúra napját Magyarországon minden évben május 11-én tartják. A szaktárca közleménye szerint a program a közlekedők egymás iránti tiszteletére hívja fel a figyelmet.

"A közlekedési kultúra napja kampányának üzenete, hogy ez egyéni szinten kezdődik a másik közlekedő tiszteletével, és kedvességgel, jó példa mutatásával" - írták, hozzátéve: ez a nap méltó alkalom arra is, hogy megköszönjék a közlekedésben, a közlekedésért dolgozók munkáját, helytállását.

Jelezték azt is, hogy a rádiókban és a streaming felületeken elérhető a tizedik alkalomra készült, Mondd, ki akarsz lenni című dal, amely Feng Ya Ou énekes szerzeménye.

A szervezők az idei indító szakmai napon arra biztattak mindenkit, hogy május 11-én csatlakozzanak a programsorozathoz, és érjék el közösen, hogy "legyen minden nap a kulturált közlekedés napja" - zárul a közlemény.

Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×