Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Facebook

Több mint ötven új traffipax kerül ki Budapesten, némelyik már működik is – itt vannak a részletek

Az első kerületben tíz mérőt is felszerelnek, de a főváros 45 kameráról kötött szerződést.

A nagy visszhangot kiváltó balesetek, mint a Ferenc körúti gázolás vagy az Árpád hídi tragédia után a fővárosi és a kerületi önkormányzatok is bejelentették, hogy a rendőrséggel együttműködve sebességmérőket szerelnek fel a budapesti utakra. A vezess.hu most utánajárt, hol tartanak a fejlesztések.

Mint kiderült, az elsők között lépő II. kerületi önkormányzat a tervezett trafiboxokból már négyet üzemeltet. Ezek az eszközök jellemzően 160-180 centi magas, kis ablakokkal rendelkező dobozok, amelyekből a traffipaxok figyelik és mérik a járművek sebességét. További három mérőt napokon belül kezdenek majd kiépíteni a kerületben, mert mostanra született minden szükséges engedély és hozzájárulás. Ráadásul az eredetileg tervezett hét sebességmérő mellett további hármat terveznek, már a helyszíneket is kijelölték:

  • Kapy út 40. – üzemel
  • Máriaremetei út 132. – üzemel
  • Nagykovácsi út 4. – üzemel
  • Törökvész út 31. – üzemel
  • Zöldlomb utca 24. – október végétől telepítik
  • Árpád fejedelem útja 12. – október végétől telepítik
  • Hidegkúti út 128. – október végétől telepítik
  • Budakeszi út – tervezett
  • Hűvösvölgyi út – tervezett
  • Pusztaszeri út – tervezett

A trafiboxokba helyezett traffipaxokat a rendőrség üzemelteti, az ő régóta meglévő informatikai rendszerükbe kerülnek az adatok, és ők is küldik szét a bírságokat.

A fővárosi önkormányzat a közlekedésbiztonság fokozása érdekében első lépésként 45, fixen telepített, folyamatosan működő, sebességmérésre is alkalmas kamera beszerzéséről kötött már szerződést, sőt kísérleti jelleggel két kamera a korábban megrongált Váci úti sebességmérők közvetlen közelében már jelenleg is működik.

A további kamerák elhelyezésének helyszíneiről már egyeztetnek az érintett szervezetek, a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság, az ORFK és a BRFK, valamint a Budapest Közút. Ezek fix sebességmérők lesznek, a telepítésük után hitelesítik majd őket, aztán normál működés szerint az adatok automatikusan kerülnek át a VÉDA rendszerbe.

Korábban az I. kerület is jelezte, sebességmérők telepítését tervezi, de most azt közölte, a kerületi rendőrkapitányság által javasolt helyszínek fővárosi kezelésűek, ezért ezekről a fővárosi önkormányzattal egyeztetnek, de trafiboxok számáról és helyszínéről bővebb tájékoztatás nem tudtak adni.

Címlapról ajánljuk

videók
Szaúd-Arábia is beszáll az elektromos autók gyártásába

Szaúd-Arábia manapság az olajexportot fékező geopolitikai csatározások miatt kerül a hírekbe. A sivatagi királyság azonban éppenséggel más ágazatokat szeretne felfuttatni. Ennek keretében mutatták be a két első, szaúdi elektromos autót.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Fenntarthatatlan helyzet alakulhat ki a világgazdaságban, ha nem kezelik a kínai kérdést

Fenntarthatatlan helyzet alakulhat ki a világgazdaságban, ha nem kezelik a kínai kérdést

Azon mondás jegyében, hogy a történelem soha nem ismétli meg magát, de gyakran rímel magára, úgy vélem, hamarosan olyan fejlemények tanúi lehetünk a nemzetközi makrogazdasági politikában, amelyeknek egyértelmű előzményei vannak. Az 1985-ös Plaza-megállapodáshoz hasonlóan – amikor az USA és négy fő kereskedelmi partnere megállapodott abban, hogy összehangolt lépéseket tesznek a dollár gyengítése érdekében – egyre sürgetőbbé válik egy új megállapodás megkötése a jelenlegi globális egyensúlytalanságok kezelése érdekében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×