Infostart.hu
eur:
362.26
usd:
322
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Pixabay

KSH: nehéz hitelhez jutni, ezért nincsenek fiatalok a lakáspiacon

A KSH adatai szerint az elmúlt egy évben csökkent a lakáspiacra belépő fiatalok aránya, vagyis kevesebb 36 év alatti vett magának lakást 2022-ben, mint a korábbi években.

"A fiatalok lakáspiacra lépése is egyre inkább kitolódik, ez egy nagyon hosszú tendencia. A családalapítás és a tanulmányok befejezésének az ideje is egyre inkább kitolódott az elmúlt évtizedekben, úgyhogy amikor mi fiatalokról beszélünk, akkor általában a 36 év alattiakat figyeljük meg a lakáspiacon" – mondta az InfoRádióban Székely Gáborné, a KSH főosztályvezetője.

Az adatok alapján úgy látják, évek óta körülbelül 30 százalékos volt a részesedésük az összes vásárlásból, ami az elmúlt 2-1,5 évben 27-28 százalékkal esett vissza. Ebben szerepe van a lakáshitelezés nehézségeinek, illetve hogy ez az a korosztály, amelynek a lakásszerzése a leginkább függ a hitelek hozzáférhetőségétől, illetve megfizethetőségétől.

A nagyvárosokban általában nem éri el az összes lakásvásárlás negyedét, a kisebb településeken már megközelítőleg 29-30 százalék, a falvakban pedig ennél is magasabb, 2022-ben 34 százalék volt a 36 éven alatti fiatalok lakáspiaci súlya.

A lakásbérleti piacon a nyári időszak pörgést hoz, hiszen kihirdették a ponthatárokat, és kezdődik a felsőoktatás, sokan ugyanis most keresnek albérletet Budapesten, és más egyetemi városokban. "Egyelőre a júniusi lakbérindexet tettük közzé, itt már érezni egy kicsit ennek a folyamatnak az előszelét. Júniusban az országos index 2,1 százalékkal nőtt, a budapesti 2,5 százalékkal, ami azt jelenti, hogy már az indexek alakulásában érzékelhető egyfajta élénkülés".

A kínálat tekintetében ugyanakkor még nem látnak nagyobb növekedést. Érdekes viszont, hogy az adatok forrását szolgáltató ingatlan.com viszont már jelentős élénkülést jelzett a bérleti piackínálatában a júliusi, illetve az augusztusi hónapokra. "Mindenképpen itt már látszik, hogy következik az albérleti szezon csúcsa a lakáspiacon" – tette hozzá Székely Gáborné.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

Egymásnak feszülő politikusok és húsbavágó ügyek szerepeltek a Fővárosi Közgyűlés klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottság csütörtöki ülésén. A Budapestet eluraló drogkérdésről hosszan vitáztak, és példák során kérték számon a hatékonyságot a fővárosi politikusok.

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: megy a harc az uniós kötségvetés körül

Tisza-kormány: megy a harc az uniós kötségvetés körül

Éles vita bontakozott ki az uniós csúcson, ahol Magyarország is a hat blokkoló tagállam közé került. Magyar Péter szerint az uniós költségvetési javaslat jelenlegi formájában nem fogadható el. Itthon a betegellátás elérte a határait, ezért a kormány rendszerszintű változásra készül, a szakminisztérium pedig szigorúbb ellenőrzést vezet be a kiszervezett állami feladatoknál. A Seszták-ügy már a NAV-ot is elérte, ahol menesztettek egy elnökhelyettest, az aranykonvoj ügyében pedig a strasbourgi emberi jogi bíróság indít vizsgálatot. A vagyonadó körül sem csitul a vita, hiszen a kamara többek között a szociális kata bevezetését javasolja, tizennégy szakmai szervezet pedig érdemi változtatásokat sürget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×