Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nyitókép: facebook/ MÁV

A MÁV szerint anyagi bukás, a minisztérium csak trendtörésről beszél a kedvezményes bérletek miatt

A szaktárcánál viszont úgy látják, csak az emelkedő trend tört meg, és a kiesés mértéke nem haladja meg időarányosan az intézkedéshez dedikált februári kormányhatározat által biztosított fedezetet.

Zuhanórepülésbe kezdett a MÁV menetdíjbevétele, az állami vasúttársaság júniusra már több mint 400 millióval maradt el a 2022-es nyár nyitó havi bevételétől – írja a Népszava.hu.

A cég az első négy hónapban hullámzóan ugyan, de összesen 7,5 milliárd fölötti többletet hozott össze a jegy- és bérleteladásból. Orbán Viktor azonban a februári évértékelő beszédében bejelentette: új kedvezményes vasúti bérleteket vezet be a MÁV május elsejétől. Ennek hatása hamar jelentkezett. A cég belső elemzése szerint ugyanis alig két hónap alatt tehát 2 milliárdot vett ki a MÁV kasszából a kormányzati intézkedés.

A MÁV tett arra kísérletet, hogy legalább az Intercityk és a gyorsvonati pótjegyek megtartása révén némi plusz bevételre tegyen szert, de a közlekedési tárcát vezető Lázár János májusban egy parlamenti felszólalásában megígérte, rendezi a pótdíjak kérdését. Végül az IC- és gyorsvonati pótjegyeket júliustól megszüntették, sőt, a korábbi tervekkel ellentétben lehetővé tették, hogy az országbérlet is érvényes legyen az Intercityken, másodosztályon.

Lázár János szerint a kedvezményes bérlet nagy siker: már több mint 350 ezren váltottak megye- vagy országbérletet. További 70 ezer diák vett országbérletet, ami nemcsak nekik segít a szabadidő eltöltésében, hiszen szinte minden nagyobb fesztiválra és sporteseményre még olcsóbb jegyet kínál a MÁV, így a budapesti atlétikai világbajnokságra az ország bármely pontjáról 2023 forintos jeggyel lehet utazni.

A belső elemzés ellenére az Építési és Közlekedési Minisztérium a Népszava kérdésére tagadta, hogy a MÁV bevétele csökkenne.

Mint írják, "a vasúti menetdíjbevételek terén a májusi és júniusi bevételek esetén emelkedő tendencia tapasztalható a 2022-es év azonos hónapjaihoz viszonyítva". Majd ennek kissé ellentmondva az írták, hogy "az emelkedő trend éven belül tört meg a kedvezőbb árfekvésű és bővebb felhasználási spektrumú bérletek megjelenésével, azonban az így kimutatható kiesés mértéke sem haladja meg időarányosan az intézkedéshez dedikált februári kormányhatározat által biztosított fedezetet".

A miniszterelnöki bejelentés után két nappal átcsoportosítottak 3 milliárdot a vasúti személyszállításra, ám ez – legalábbis a vasúti veszteségre – aligha lesz elég. A közlekedési tárca erős mentőakcióba kezdett. Díjkorrekció címén, illetve "a finanszírozási igény növekedésével összhangban" több mint egy tucat vidéki önkormányzat esetében emelték meg jelentősen a helyközi járatokkal végzett helyi buszszolgáltatásért fizetett hozzájárulás díját.

Egyre szorosabbra húzzák a céges nadrágszíjat is. Idén júniusban egy belső MÁV tájékoztatón elhangzott:

a MÁV-Volán csoportnak 50 milliárd forintot kell megtakarítania.

Akkor még csak kevesebb kaszálásról és takarításról beszéltek, de júliusban már három kategóriába osztották a költségcsökkentést: egyszeri, folyamatos, valamint halasztott projektek.

Lázár János egy rádióinterjúban elismerte, "a MÁV-nál jelenleg hiánygazdálkodás van, amely balesetveszélyt eredményez, ráadásul ennek kockázata az elmúlt egy- másfél évben még emelkedett is". Elnézést kért a balesetekért. A szárnyvonalak bezárása miatt háborgókat pedig azzal nyugtatta, hogy a vonathelyettesítő buszközlekedés csupán egy próba.

Címlapról ajánljuk
Menekülő emberek, füstoszlop, romok - videókon a háború első órái

Menekülő emberek, füstoszlop, romok - videókon a háború első órái

Az Egyesült és az Egyesült Államok megtámadta Iránt, válasziul Irán a térségben Izraelt és a térségben működő amerikai támaszpontokat lőtte. A támadásoknak főként Iránban vannak civil áldozatai. A közösségi médiát elárasztották a támadásokról készült videók.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére - Teherán ezt később tagadta. A forradalmi gárda vezetője és a védelmi miniszter viszont szinte biztosan meghalt - erről több forrás is beszámolt. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×