eur:
403.78
usd:
355.31
bux:
95426.77
2025. május 24. szombat Eliza, Eszter
Nyitókép: BKK

Kovács Bendegúz elmondta, meddig érvényesek az olcsón megvásárolt BKK-jegyek

A szeptemberi áremelés után még egy évig érvényesek az addig megvásárolt BKK-jegyek. Közben kiderült a BudapestGo alkalmazáson keresztül vásárolják a teljes árú havi bérletek negyedét.

"A vonal- és gyűjtőjegyek 2024. augusztus 31-ig felhasználhatóak lesznek, tehát senkinek nem érdemes aggódni amiatt, hogy esetleg ne tudna használni a mostanában megvásárolt jegyeit a következő év folyamán" – mondta az InfoRádióban Kovács Bendegúz, a Budapesti Közlekedési Központ szakszóvivője.

Ezután 2024. szeptember 1-től már csak az új jegyekkel lehet majd utazni a BKK járatain. A korábban megvásárolt jegyek valamilyen módon visszaválthatók, de Kovács Bendegúz azt javasolja, elsősorban a bérleteket vásárolják, hiszen azok ára tíz éve nem változott.

Kiemelte,

az utóbbi években a bankkártyás vásárlások "törnek előre", illetve az ügyfelek kedvelik az automatákat, mert a vásárlások több mint fele ezen keresztül történik.

A bankkártyás vásárlások abba az irányba terelik az embereket, hogy nagyobb értékű termékeket vásároljanak: az automatákon keresztül lebonyolított bankkártyás vásárlások értéke 80 százalékot tesz ki.

Az automatáknál lehet fizetni készpénzzel is, de annak érdekében, hogy csökkentsék a csalási lehetőségeket, időről-időre kizárólag bankkártyás fizetési megoldást biztosítanak - tette hozzá Kovács Bendegúz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Both Miklós: a múlt értékeit a jelenben kell újraértelmezni

Both Miklós: a múlt értékeit a jelenben kell újraértelmezni

A népművészet klasszikus gyűjtői korszakának vége, de a hagyományok tovább élnek – immár intézményi keretek között és digitális formában is. Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója szerint a néptánc és a kézművesség nemcsak a múlt, hanem a jövő része is lehet, ha képesek vagyunk újraértelmezni és innovatív módon továbbadni örökségünket.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.05.26. hétfő, 18:00
Rosonczy-Kovács Mihály
a Nézőpont Intézet külügyi igazgatója
Erőszakos hatalomátvételre készültek Németországban – Sötét múltat akartak újraéleszteni az összeesküvők

Erőszakos hatalomátvételre készültek Németországban – Sötét múltat akartak újraéleszteni az összeesküvők

Nagy erőkkel csaptak le a német hatóságok öt tartományban, és több fiatalt tartóztattak le egy neonáci terrorszervezethez, az „Utolsó Védvonalhoz” való tartozás miatt. A gyanúsítottak Németország demokratikus államrendjének erőszakos megdöntésére törekedtek. A csoport tagjai több, bűncseleménynek minősülő akciót hajtottak végre, és több százezer eurónyi anyagi kárt okoztak. A hatóságok szerint egyre több fiatal radikalizálódik, és nő az erőszakos szélsőjobboldali cselekmények száma Németországban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×