Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Fotó: Infostart
Nyitókép: Infostart

Eredménytelen közgyűlést ismert el a MOK

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) sikertelen küldöttközgyűlése után újraindította a kamarai választásokat - tudatta a testület pénteken közleményben az MTI-vel.

A MOK június 3-án tartotta ez évi második küldöttközgyűlését, amely határozatképtelenség miatt eredménytelen volt, "bizonytalan jogi helyzetben kellett megtartani, a kamara ellen meghozott törvénymódosítás ugyanis a február 25-én megkezdett választási folyamatot megszakította" - áll a közleményben.

A bizonytalanság a 4 évre választott országos küldöttek mandátumának pontos érvényességi idejét is érintette, ami miatt a Belügyminisztérium állásfoglalását kérte a kamara országos hivatal március 8-án. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár azonban válaszában nem adott jogilag érvényes útmutatást.

A MOK a június 3-ai, sikertelen küldöttközgyűlése után újraindította a kamarai választásokat, amelyeket a lejárt mandátumú területi vezetők helyett ügyvivő testületek bonyolítják le. Mindez a MOK országos elnökségének mandátumát nem érinti, az november 30-ig tovább él.

"Az újonnan választott képviselőkkel zökkenőmentesen folytatjuk a magyar orvostársadalom képviseletét, maradunk az őszinte hang a magyar egészségügyben" - áll az orvosi kamara közleményében.

A MOK honlapján olvasható az is, hogy a június 3-ra összehívott küldöttközgyűlés az érvényes szavazásokhoz nem kellő számban megjelent, illetve távozó küldöttek miatt maradt határozatképtelen, ezért érdemi döntések sem születhettek. A következő küldöttközgyűlés a kamarai választások után lesz.

Korábban az Origo arról írt, hogy a a kavarodás és a tanácstalanság miatt a közgyűlésen jelenlévők többsége is otthagyta az ülést, amit ezért kellett berekeszteni.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×