Infostart.hu
eur:
386.13
usd:
330.54
bux:
117075.5
2026. január 12. hétfő Ernő
Stethoscope or phonendoscope on a doctors white desk on cloudy morning, for treatment of cold or flu.
Nyitókép: Andrei Vasilev/Getty Images

„Áthidalhatatlan véleménykülönbségek” miatt távozik a MOK alelnöke

Lénárd Rita azután mondott le, hogy nyilvánosságra került, botrányba fulladt a szervezet közgyűlése.

Önreflexióval magyarázta lemondását a Népszavának Lénárd Rita, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke, aki azt követően jelentette be döntését, hogy nyilvánosságra került egy kormányzati webportálon, botrányba fulladt a szervezet közgyűlése.

A távozó alelnök a lapnak hangsúlyozta: „egy szervezet életében vannak jobb és rosszabb periódusok. Mi most érkeztünk el oda, hogy az elnökségen belüli véleménykülönbségeket nem tudtuk áthidalni, kompromisszumos megoldássá formálni. Úgy gondoltam azzal segíthetem a tovább lépést, ha lemondok tisztségemről.”

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, a MOK június 3-án tartotta ez évi második küldöttközgyűlését, amely határozatképtelenség miatt eredménytelen volt, „bizonytalan jogi helyzetben kellett megtartani, a kamara ellen meghozott törvénymódosítás ugyanis a február 25-én megkezdett választási folyamatot megszakította” – tudatta a testület közleményben.

A Népszava információi szerint a kamara vezetőinek az volt az elképzelése, hogy a szervezet „szűkebbre szabását” még elvégzi a régi vezetői garnitúra, hogy a tisztújítás alkalmával már az új feladatokhoz, lehetőségekhez választhassanak maguknak vezetőket az orvosok. Ellenkező esetben például a szervezeti és működési alkalmazkodás mintegy félévet késett volna.

Június 3-án az okozta a fennakadást, hogy többen jelezték, vannak küldöttek, akiknek a legutóbbi választás, a 2019-ben megszerzett mandátuma május végén lejárt, tehát szavazati joggal nem rendelkezhetnek. Ezt követően a teremben többen kétségbe vonták a küldöttgyűlés jogszerűségét – olvasható.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×