Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
A 2020. május 12-én kiadott képen a Ryanair ír diszkont légitársaság repülőgépei állnak az angliai Stanstead repülőtéren 2019. augusztus 22-én. Sajtójelentések szerint a Ryanair ezen a napon bejelentette, hogy járatai 40 százalékát újraindítja júliustól. A koronavírus-járvány miatt kötelezővé teszik a védőmaszk viselését, valamint az utasoknak több adatot kell szolgáltatniuk a tartózkodási helyükre vonatkozólag.
Nyitókép: MTI/EPA/Will Oliver

Áremelés: elbukott a Ryanair, 300 millió forintot kell fizetnie

Extraprofitadó-áthárítás: a Fővárosi Törvényszék után a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította a Ryanair azonnali jogvédelem iránti kérelmét.

Emiatt a fogyasztók megtévesztése miatt kiszabott 300 millió forintos bírságot a légitársaságnak meg kell fizetnie – közölte az Igazságügyi Minisztérium.

A társaság ellen 2022. június 10-én Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatósági eljárást indított az extraprofit különadó utasokra történő áthárítása miatt.

Az Igazságügyi Minisztérium szakmai irányítása alatt működő fogyasztóvédelmi hatóság eljárása megállapította, hogy a légitársaság jogsértést követett el, mert tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, ezért 300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a kormányhivatal a Ryanair-DAC légitársaságra.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×