Infostart.hu
eur:
382.4
usd:
327.85
bux:
0
2025. december 5. péntek Vilma
Párzó fekete gólyák (Ciconia nigra) a Hortobágyi Nemzeti Park területén 2016. április 17-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Attila

Kihalhat a fekete gólya Magyarországon

A tavaly tél óta tartó súlyos szárazság miatt nem talál elég élelmet magának.

A fekete gólyák idei költése rosszul sikerült az időjárás, illetve a fajra jellemző speciális élőhelyigények miatt. Magyarországon 350-400 pár fekete gólya fészkel, és a nagyon erős aszály már a tél folyamán éreztette hatását – magyarázta Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.

A Hortobágyi Nemzeti Park kollégái augusztusban tettek közzé a rövid hírt, miszerint náluk a Tisza mentén a 16 páros állományból csak két párnak volt fiókája, de ott is csak egy-egy tudott kirepülni. Ez a tapasztalat országosan is érvényes.

A szakértő szerint ugyanakkor vannak speciális fészkelőhelyek, meglepő módon a Kiskunság térségében, ugyanis az az egyik leginkább aszállyal sújtott terület. Az ottani feketególya-párok ismernek olyan kis vízfoltokat homokbuckák között, amit az emberek "még ha keresnék se nagyon találnának meg". Ezeken a helyeken gyűjtenek táplálékot, így ott jobbak a költési arányok.

Ennek oka, hogy a fekete gólya táplálékát is elsősorban az ártéren, az erdőben keresi: halakat és békákat fogyaszt, tehát speciális környezeti hatásokra van szüksége. Ehhez egyrészt kedvező téli és kora tavaszi idő szükséges a vízállás miatt, mert a békák a tél után keresik fel az erdei vizes élőhelyeket. Fontos számára a tavaszi árvíz is, mert akkor halakkal teli vízállások maradnak az erdőkben.

Megjegyezte:

már tavaly télen elkezdődött az aszály, ezért sok helyen a feketególya-párok nem is kezdtek költésbe, mert látták, hogy esélytelen lenne felnevelni a fiókákat.

A fekete gólyánál jóval több helyen megfigyelhető fehér gólya esetében viszont nincs ilyen probléma. A fehér gólya fő táplálkozási területe ugyanis a száraz, kiszáradó gyep, ezért "idén nagyon jól érezték magukat, bőséggel volt táplálék". Az országos költési adatokat még nem összesítették, de nagyjából tízszer többen vannak a fekete gólyáknál. Az eddig feldolgozott adatok alapján olyan jól sikerült a költési szezonjuk, hogy a harmincéves átlagnál jobb költési eredmény jött ki.

A szakértő kifejtette: a fehér gólya "bármit és mindent elfogyaszt", amit meg tud fogni és le tud nyelni. Megeszi a kisemlősöket, rágcsálókat, hüllőket, kétéltűeket, halakat, rovarokat, akár a mérges kígyókat is.

"Az egyik legfontosabb dolog, amit meg kell érteni az embereknek, hogy

vadon élő állatokat állományszinten, de még helyi szinten sem lehet mesterséges etetéssel életben tartani"

– hangsúlyozta Orbán Zoltán.

A magyarországi fehérgólya-állomány mesterséges etetéséhez alsó hangon is száz tonna élelemre lenne szükség. Az ételt azonban nem lehet elvonni az élelmiszerláncból, mert az fokozná a nagyüzemi mezőgazdasági termelést. Megjegyezte: ez a legfontosabb egyedszám-csökkentő tényező globálisan, kontinentálisan és Magyarországon is.

Mint mondta, csak akkor van esély a fajok közép-hosszú távú megmaradására, ha megváltoztatjuk a fenntarthatatlan életmódunkat. Mesterségesen még a néhány száz páros feketególya-állományt sem lehet megtartani.

"Ha az aszály folytatódik, akkor bizony az ilyen specialista fajok 5-10 év alatt is akár eltűnhetnek egy-egy régióból" – mondta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta, a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját. Nem vagyunk még kint a vízből, de egy kevésbé feszült és kockázatos időszak előtt állhatunk. Ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Így jut 20 évig fix áron zöldenergiához az ország egyik legnagyobb iparvállalata

Így jut 20 évig fix áron zöldenergiához az ország egyik legnagyobb iparvállalata

A Bosch csoport két magyarországi telephelyén is on-site naperőművet épít az E.ON, és 20 éves, hosszútávú energiavásárlási szerződés (PPA) keretében látja el a vállalatot zöldenergiával. A konstrukciónak számos előnye van az ellátásbiztonság, a kiszámítható költségek és a dekarbonizációs célok szempontjából egyaránt. Arról, hogy miért éri meg valójában ezt a megoldást választani, hogyan érdemes belefogni, és milyen szempontokat érdemes mérlegelni a döntés során, a Portfolio Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdezte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×