Infostart.hu
eur:
364.73
usd:
326.2
bux:
145849.35
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pexels.com

Egyre több fiatal szenved alvásbetegségben

A fiatalok kevesebbet alszanak a kelleténél és emiatt egyre több gyereknél alakul ki alvásbetegség.

A 18 év alattiak körében a szakemberek minimum 8 óra alvást javasolnak, de az ideális a 10 óra lenne. A valóság azonban legalább 3 órával marad el az optimálistól, ráadásul már a 7-8 éves korosztálynál is komoly gondok vannak – mondta a Magyar Alvás Szövetség elnöke.

G. Németh György arra hívta fel a figyelmet, hogy a fiatalok éjszakai alvásideje elcsúszott: később fekszenek le, viszont korán kell felkelniük.

Ezért – mint mondta – azt szeretnék elérni, hogy az iskolákban ne kezdődjön a tanítás fél 9 előtt. Ugyanis a 8 és 9 óra között a gyerekek éppen ébredeznek az iskolapadokban, ezért a teljesítményük gyakorlatilag használhatatlan – mutatott rá a szakember.

G. Németh György a szülők felelősségére is felhívta a figyelmet. Azt hangsúlyozta, hogy az iskolai szünetekben és a hétvégéken sem szabad kompromisszumot kötni.

Szerinte már két-három, hosszabbra nyúlt estének is lehetnek káros következményei. Gyengül a gyerekek immunrendszere és így fogékonyabbak a megbetegedésekre. Ugyanakkor a kialvatlanság okozója lehet a magas várnyomásnak, illetve cukorproblémákat is okozhat. A Magyar Alvás Szövetség elnöke kiemelte: a szakorvosi vizsgálatokon egyre több fiatalnál diagnosztizálnak alvásbetegséget.

A szakember példaként említette az úgynevezett "nyugtalan láb szindrómát", amikor a kisgyerek lába indokolatlanul rángatózik. De alvásbetegség az apnoe is, ami igen gyakori a felnőtteknél. Az ilyen betegek éjszaka nem kapnak rendesen levegőt, aminek egyik következménye a horkolás.

Ugyanakkor azt is elmondta, hogy

az alvásbetegség megelőzhető,

de a jó alváshoz meg kell teremteni a megfelelő körülményeket. Különösen fontos az ágy, a matrac, a sötétítés, de érdemes odafigyelni arra is, hogy este 7 után már ne egyenek a gyerekek, és vissza kell fognia folyadékfogyasztást is. Ezek a tényezők ugyanis szintén befolyásolják az alvásminőségét – mondta a Magyar Alvás Szövetség elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×