eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Kézbesítő nemzeti konzultációs kérdőívet tartalmazó levelet dob postaládába egy kecskeméti társasházban 2020. június 15-én. Ezen a napon Kecskeméten megkezdődött a nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése, amely várhatóan egy hónapig tart. A posták a mintegy 7,8 millió küldeményt ütemezetten kapják meg.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Itt vannak a nemzeti konzultáció első eredményei

Dömötör Csaba szerint ezek irányt mutatnak a kormánynak.

A közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs keddi ülése után a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára bejelentette: keddtől naponta, témakörönként fognak beszámolni a legutóbbi Nemzeti Konzultáció eredményeiről.

A kérdéssorra 1 423 000 ember válaszolt, sokan az utolsó napokban. Az internetes kitöltést 17 százalék választotta, a többiek postán küldték vissza az íveket.

Dömötör Csaba most a megélhetést és a gazdasági ügyeket érintő kérdések eredményeit ismertette:

  • 94 százalék válaszolt úgy, hogy a minimálbért a lehető leggyorsabban emelni kell, 200 ezer forint szerepelt a kérdésben (ennek megvalósulása azt jelentené, hogy a nemzeti kormányzás alatt megháromszorozódott a minimálbér)
  • 95 százalék támogatja, hogy ha a gazdasági növekedés lehetővé teszi, a gyermekes családok kapják vissza a 2021-ben befizetett befizetett személyi jövedelemadójukat az átlagbér szintjéig
  • 98 százalék egyetért azzal, hogy a családtámogatás és munkát terhelő alacsony adók alkotmányos védelmet kapjanak
  • 91 százalék támogatja a hitelmoratórium meghosszabbítását

Kérdésre válaszolva az államtitkár nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a fentiekben szereplő alkotmányos védelem azt jelenti, hogy a "baloldali támadások" ellen az adócsökkentéssel és a családtámogatással kapcsolatos intézkedéseket valamiféleképpen belefoglalják az alkotmányba. "A kormány e kérdéseket most fogja napirendre venni, és mindent meg fog tenni, hogy a védelem a lehető legerősebb legyen" - mondta Dömötör Csaba.

Azzal kapcsolatban, hogy a hitelmoratórium folytatásáról nézőponteltérés van a Magyar Bankszövetség és a kormány között, illetve hogy egy értesülés szerint a választások utánig, szűkebb körnek meghosszabbítanák a lehetőséget, Dömötör Csaba azt mondta, ezzel is foglalkozni fog a kormány. "Már tudjuk, hogy 91 százalék támogatja a folytatást, ez irányadó a kormányzati döntésre nézve" - fogalmazott.

Elhangzott még, hogy a naponta ismertetett részterületi eredmények után végül minden adat felkerül a kormány honlapjára, a kabinet ezután dönt majd az egyes kérdések nyomán meghozandó intézkedésekről.

A vg.hu úgy értesült kormányzati körökből, hogy a kormány döntött a hitelmoratórium feltételekkel történő meghosszabbításáról.

Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×