Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Ungár Péter LMP-s képviselő a koronavírus-járvány miatt egészségügyi maszkot tart a kezében az Országgyűlés plenáris ülésének kezdete előtt 2020. március 23-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Ungár Péter a Fudanról: két rossz eshetőség áll fenn

Úgy döntött a kormány és a fideszes parlamenti többség a Fudan Egyetemről, hogy még nem tárgyalt Kínával a beruházás finanszírozásáról – mondta Ungár Péter az InfoRádiónak. Az LMP országgyűlési képviselője adatigényléssel fordult a kormányhoz a beruházáshoz szükséges hitel részleteivel kapcsolatban. Azt a választ kapta, hogy a finanszírozás nem volt része az eddigi egyeztetéseknek.

Ungár Péter szerint a Fudan Egyetem körüli ismert vitáknál sokkalta lényegesebb lehet az a hitelkonstrukció, illetve annak paraméterei, amely alapján fölépülhet az intézmény.

Az LMP országgyűlési képviselője úgy véli, a magyar állampolgároknak joguk van tudni mások mellett, hogy mi a kamatláb, mik a felmondási feltételek, mivel felel az ország a hitelre, milyen ütemezésben kell visszafizetni azt és általában mik a fő összegek, hiszen közpénzről van szó. Az ellenzéki politikus tehát ezzel összefüggésben élt adatigényléssel, amire azt a választ kapta, hogy

még semmilyen döntés vagy tárgyalás nem történt a finanszírozásról.

A fentiekből következően nem igazán világos, hogy akkor miért fogadott el az Országgyűlés a Fudan Egyetemmel kapcsolatos törvény – tette hozzá Ungár Péter, fölvetve azt, „honnan tudja a kormány, hogy ez egy jó projekt lesz Magyarországnak, ha nem tudjuk a finanszírozás alapszámait.” Az InfoRádió kérdésére válaszolva megismételte: a finanszírozás kapcsán semmilyen adattal vagy információval nem rendelkezik az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Az LMP országgyűlési képviselője szerint két eset állhat fenn:

  • vagy nem mondanak igazat, és nem közlik a magyar állampolgárokkal, hogy mire költik a pénzüket,
  • vagy igazat mondanak, ami szerinte még nagyobb „tragédia”, mert akkor úgy kötelezi el magát az állam egy projekt mellet, hogy nem tudni, milyenek az alapszámai.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×