Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Unsplash.com

Flesch Tamás: fölösleges a szállodásokra haragudni

A pünkösdi hétvégére a szállodai szobák jelentős része megtelhet – mondta az InfoRádiónak a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke. Flesch Tamás Budapest kivételével erős turisztikai szezonra számít.

„Rengetegen foglaltak pünkösdre, bár telt házról még nem beszélhetünk, ezt azonban senki nem várta el” – fogalmazott az InfoRádióban Flesch Tamás, aki szerint így remélhetően a legtöbb szállodának meglesz a 70-80 százalékos kihasználtsága, azzal együtt is, hogy csak védettségi igazolással vehető igénybe a szolgáltatás.

Az iskolai szünettel induló nyári szezont illetően úgy fogalmazott, hogy miután folyamatosak a foglalások, legalább olyan erős lehet az idei belföldi turizmus, mint a tavalyi volt. Ez alól változatlanul Budapest a kivétel, amely esetében továbbra sem tudható, hogy mikor kezdhetnek érkezni a külföldi vendégek. „Valószínűleg nem ebben az évben fog megtörténni, de talán a nyár folyamán néminemű autós turizmus a szomszédos országokból – amelyekkel már van egyezmény –, elindulhat, valamennyi foglaltságot generálva.”

„Ne haragudjanak…”

Ismeretes, a szálláshelyek kizárólag a védettségi igazolvány megléte esetén fogadhatják a vendégeket, ezt törvényi jogszabály írja elő. Ennek betartatása miatt azonban

„elég komoly harag zúdul a szállodásokra”,

fogalmazott Flesch Tamás, arra kérve mindenkit, hogy ne rájuk haragudjanak, nem tehetnek másként, hiszen a törvény mögött komoly büntetési tétel van, nemcsak pénzügyi, hanem be is zárathatják a szálláshelyet. „Ezért fölösleges a szállodásokra haragudni.”

Az MSZÉSZ elnöke hozzátette, amennyiben egy foglalás időpontjára nem érkezik meg a védettségi igazolás, akkor nem fog tudni utazni a vendég. Ilyenkor a szálloda és a vendég között megköttetett szerződés a mérvadó, ugyanakkor

nem gondolná, hogy a szálláshelyek többsége ne lenne rugalmas ebben a helyzetben,

így remélhetőleg sok helyen lehetséges lesz az átfoglalás egy későbbi időpontra – jegyezte meg, azzal együtt, hogy természetesen nem nyilatkozhat mindenki nevében.

Első tapasztalatok

Flesch Tamás emlékeztetett: ahhoz, hogy a nagyobb szállodák kinyissanak, legalább egy kéthetes előkészületre van szükség, esetükben tehát lassabb a folyamat, mint egy vendéglátóipari egységnél. Így többé-kevésbé a mostani és a következő hétvégére, pünkösdre nyithatnak meg a legtöbben. Ugyanakkor az eddigi visszajelzések alapján zökkenőmentesen megy a vendégek fogadása, becsekkolása ott, ahol már kinyitottak.

„Azt látjuk, hogy az emberek, legalábbis a nagyon nagy többségük, fegyelmezetten viselkednek, a jogszabályt ismerik és betartják.”

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

videók
Szaúd-Arábia is beszáll az elektromos autók gyártásába

Szaúd-Arábia manapság az olajexportot fékező geopolitikai csatározások miatt kerül a hírekbe. A sivatagi királyság azonban éppenséggel más ágazatokat szeretne felfuttatni. Ennek keretében mutatták be a két első, szaúdi elektromos autót.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×