Infostart.hu
eur:
364.09
usd:
325.84
bux:
142459.52
2026. november 6. péntek Lénárd
Védettségi igazolvány
Nyitókép: Forrás: azonnali.hu

Ennyit érhet a feketepiacon a vakcinaigazolvány

Aki beszáll ilyen csalásba, akár öt évre is börtönbe kerülhet.

Az Euronews úgy tudja, már 100-200 ezer forintért hozzá lehet jutni hamis védettségi igazolványhoz a feketepiacon.

Ezt az pörgette fel, hogy miután elérte a legalább egyszer beoltottak száma a 4 millió főt, számos kedvezményt és lehetőséget kaptak azok, akiket már beoltottak - vagy átestek a fertőzésen -, mégpedig a védettségi igazolványon keresztül.

Sokan a Facebookon keresgélnek - nem hiába - ilyen kártyát, de többen a háziorvosuknál is próbálkoznak.

A kiskaput az jelentheti, hogy egy-egy ampullában több adag oltás is van rendszerint, a háziorvos pedig elméletileg leadhat olyan nevet beoltottként, akinek valójában nem adta be az oltást - derül ki a cikkből.

Csalni persze nem javasolt, például azért, mert vasárnap óta ez bűncselekmény, öt év börtön is várhat arra, aki részt vesz ilyen csalásban.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×