Infostart.hu
eur:
363.46
usd:
315.09
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Az ezen a napon, 2018. december 19-én elérhetővé vált látványterven a Budapest Déli Városkapu meghívásos nemzetközi tervpályázat győztesének pályaműve látható. A Duna, a Rákóczi híd, a Könyves Kálmán körút, a Soroksári út és a Weiss Manfréd út által határolt, mintegy 135 hektáros területen 12 ezer egyetemi hallgatónak szánt diákváros, valamint nemzetközi rangadók megrendezésére alkalmas sportlétesítmények épülnek.
Nyitókép: MTI

Palkovics László felel a Diákvárosért a Fudan Egyetem campusáért

Ez a negyedik terület, amelyért kormánybiztosként felel a miniszter.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a kormány megerősíti korábbi döntését, hogy a Déli Városkapu Fejlesztési Program részeként létrejöjjön a Ferencvárosi Szabadidő- és Sportpark, az új Csepeli Közpark és a Dunai Evezős Központ, azzal, hogy ezen programelemek előkészítését és tervezését a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztos, vagyis Fürjes Balázs irányítja

A kabinet fenntartja szándékát a Budapest Diákváros megvalósítására, egyetért azzal, hogy a Budapest Diákváros mellett a Fudan Hungary Egyetem budapesti oktatási-kutatási és adminisztratív infrastruktúrája, vagyis campusa is létrejöjjön. Emellett úgy dönt, hogy a Budapest Diákváros, valamint a Fudan Hungary Egyetem megvalósítását Palkovics László kormánybiztosként irányítja. Ez a terület eddig szintén Fürjes Balázs portfoliójához tartozott.

A kormány felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy gondoskodjon a Budapest Diákváros, valamint a Fudan Hungary Egyetem megvalósításához szükséges fejlesztési területek Déli Városkapu Fejlesztési Program területétől történő lehatárolásáról.

Egy másik határozat kifejti, hogy Palkovics László kormánybiztosként koordinálja a Budapest Diákváros és a Fudan Hungary Egyetem budapesti campusának megvalósítását, valamint a Budapest Diákváros és a Fudan Hungary Egyetemet érintő kormányzati döntések, fejlesztések előkészítését. Ezen kívül ellátja – a külpolitikáért felelős miniszterrel és az államháztartásért felelős miniszterrel együttműködésben – a Fudan Hungary Egyetem működési környezete megvalósításával összefüggő nemzetközi koordinációs feladatokat.

Az innovációs és technológiai miniszter kormánybiztosként felel a debreceni autóipari központ fejlesztéséért, az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért; az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért és a Budapest–Belgrád vasútvonal építésének koordinálásáért is.

Fürjes Balázs csütörtökön jelentette be, hogy az eredeti tervek szerint meg fog épülni a Diákváros. A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár hozzátette: üzleti típusú fejlesztéseket, irodaházakat is terveztek a Diákváros melletti részekre, ezek helyére kerül a Fudan Egyetem kampusza. A tervek szerint a soroksári Duna-ág ferencvárosi partja és Soroksári út között valósul meg Budapest Diákváros, ami kollégiumi férőhelyeket és szabadidős lehetőségeket nyújtana az egyetemistáknak. Hozzátette: várhatóan két év múlva már indulhat a kivitelezés a Diákvárosban.

Karácsony Gergely főpolgármester szombaton megismételte: a Budapesti Diákváros helyére "akarják erőltetni a kínai egyetemet", sok ezer magyar diák lakhatásának kárára.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×