Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Budapest, 2020. március 7. A Heim Pál Gyermekkórház épülete a IX. kerület Üllői út 86-ban. MTVA/Bizományosi: Róka László
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

A gyerekeknél a Covid-fertőzés után pár héttel jöhet a nagyobb baj

A gyermekkori koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban a tendenciák változtak meg a harmadik hullámra – mondta el a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató-főorvosa. Nagy Anikó hozzátette: az aktív fertőzésen átesett gyermekek 2-4 héttel később még érintettek lehetnek sokszervi gyulladásban.

Míg tavaly tavasszal, a járvány első hulláma során alig volt néhány olyan gyerek, akit Covid-19 miatt kellett volna felvenni a Heim Pál kórházba – jellemzően csak egyéb betegségek vagy balesetek miatt bekerült fiataloknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést –, addig a pandémia második hullámában, amellett, hogy nőtt az aktív fertőzötteknek a száma, sokkalta inkább már tünetekkel – magas láz, hányás, hasmenés és hasi fájdalmak, ritkább esetekben tüdőgyulladás – kerültek az intézménybe a gyerekek.

Jelenleg, a harmadik hullámban viszont a helyzet tovább fokozódott: márciusban közel háromszor annyi gyermeket kezeltek a Covid-fertőzés tünetei, elsősorban tüdőgyulladás és légúti tünetek miatt, mint az első és második hullámban – fejtette ki az InfoRádióban Nagy Anikó főigazgató-főorvos. A szimptómák ráadásul a felnőttkori típusos Covid-fertőzéstünetekre hasonlítanak, és nemcsak tinédzsereket, hanem

egészen fiatal, néhány hetes-hónapos fiatalokat is érintenek.

A szakember hozzátette: szerencsére a gyulladásos elváltozások kórházi kezeléssel jól uralhatók, és „csak” egy-két olyan eset van, amely során a gyerekek – elsősorban a 14-16 éves korosztályból – intenzív kezelésre, gépi lélegeztetésre, esetleg műtüdőkezelésre szorulnak.

Nagy Anikó arra is kitért: a gyerekeknél fellépő sokszervi gyulladásos betegséget elsőként a második hullám során, tavaly ősszel tapasztalták meg. Azóta a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben csaknem 60 érintettet kezeltek. A betegség velejárója, hogy az enyhén, netán tünetmentesen lezajlott Covid-fertőzést követően a gyermekek szervezetében – 2–4 héttel később – úgynevezett citokinvihar kerekedik, aminek a kezdeti tünete a magas láz, hasi fájdalom, hasmenés, száraz kötőhártya-gyulladás, valamint bőrtünetekkel is járhat, de

számos szervet érinthet, és akár súlyos kardiális, keringési elesettséget okozhat.

Emiatt a gyerekek kisebb része ugyancsak intenzív osztályos kezelésre szorulhat. A szakember hozzátette: a sokszervi gyulladásos megbetegedések száma a második hullámhoz képest jelenleg kisebb. "Aktív koronavírus-fertőzés miatt, közvetlenül a vírusfertőzés okozta tünetek miatt gyermek még nem halt meg a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben, de tudomásunk szerint Magyarországon sem” – mondta.

A gyermekek oltásával kapcsolatban közölte: belátható időn belül végre megkezdődhet Magyarországon is a 16-18 év közötti, krónikus betegségekben szenvedő fiatalok oltásának első üteme, illetve azoknak is, akik valamilyen okból nagyobb kockázatnak vannak kitéve a koronavírus miatt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×