Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
325.38
bux:
144537.35
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
A koronavírus-járvány miatt egészségügyi maszkot viselő mentős a mentőautóban 2020. március 25-én a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László Kórházánál, ahol koronavírussal fertőzött betegeket ápolnak.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Felpörgetnék a szűréseket, így segítenek az orvostanhallgatók

Az orvostanhallgatók bevonásával napokon belül az országban 200 mintavételi egység áll szolgálatba, a Semmelweis Egyetem diákjai azonban már csütörtökön elkezdték Pest megyében a koronavírus-gyanús betegek szűrését. A fővárosi orvosegyetemtől heti váltásban 80 hallgató vesz részt a munkában.

Folyamatosan emelkedett az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) a mintavételre szóló megrendelések száma. A korábbi napi 100-150 után szeptember elején 1-2 ezer, majd 5 ezer mintavételt rendeltek meg a háziorvosok, de volt olyan nap is, hogy 12 ezerre nőtt ez a szám – ismertette az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Győrfi Pál közölte: ez már olyan kapacitást igényel, amihez jól jön a segítség. Ezért a Belügyminisztérium közreműködésével, a Semmelweis Egyetem hallgatóinak bevonásával 200 mintavételi egység állhat szolgálatba, így

a megnövekedett szám ellenére tudják tartani a határidőket, és reméli, csökkenteni is.

A szervezést a Belügyminisztérium végzi, és a járműveket is a tárca bocsátja rendelkezésre. Az OMSZ feladata a betanítás, amely csütörtökön már meg is kezdődött. Ennek része a védőeszközök használata, a mintavétel folyamat és a fertőtlenítés gyakorlata, az adminisztráció és a kommunikáció is.

A Semmelweis Egyetem hallgatói önkormányzata kedden este értesült arról, hogy rájuk is számítanak a szűrési kapacitás bővítése során. Miután kidolgozták ennek a mechanizmusát, szerda este értesítették ki az érintetteket – mondta el Tripolszky Bálint, a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke.

Az OMSZ nyolcvan embert kért, de több mint százan jelentek meg munkára jelentkezve

– emelte ki, hozzátéve, most kirendelés történt, de szeretnének olyan rendszert kidolgozni, amelyben a hallgatók kiválaszthatják, hogy milyen időintervallumban szeretnék a munkát vállalni, a tanulmányokkal is összeegyeztetve.

Tripolszky Bálint hangsúlyozta: tavasz óta az egyetem több ezer hallgatója végzett önkéntes munkát, és már komoly gyakorlatuk volt a mintavételezésben. A hallgatók a mostani négyórás kiképzés után már hozzá is láttak a munkához.

A hallgatók heti rotációban segítenek.

Egy párost egy mintavevő és egy adminisztratív munkát ellátó személy alkot, és egy ilyen egységet napi tíz helyre küldenek ki Pest megyében.

A HÖK elnöke szerint az önkéntesség kifejezetten népszerű a diákok körében, és a hallgatók már eddig is nagy hivatástudatról tettek tanúbizonyságot. Annak érdekében pedig, hogy egy-egy hallgatóra az önkéntesség ne jelentsen vállalhatatlan terhet, a közeljövőben az ápoló szakirányt és a negyedéves hallgatókat is szeretnék bevonni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Az Országgyűlés – 129 támogató és 33 ellenszavazat, valamint 8 tartózkodás mellett – elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát két héttel elhalasztó előterjesztést. A vitában a KDNP vezérszónoka jelezte, nem támogatják a javaslatot, míg a Mi Hazánk korábbi aggályai beigazolódását látta a határidő-módosításban.

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×