Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
316.1
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Nagyvárad téri épülete. MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán

Koronavírus - Felkészültek a magyar kórházak

Az esetleges betegek elkülönítésére a budapesti Szent László kórházat jelölte ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós hangsúlyozta, hogy a betegség Európában még csak elszórtan jelent meg, Magyarországon két esetben merült fel a gyanú, de mindkettőnél kizárták a betegséget.

Müller Cecília országos tisztifőorvos közölte, hogy

Magyarországon jelenleg új koronavírusos beteg nincs, de nem zárható ki a behurcolás.

Az új vírus gyors azonosítására, felfedezésére felkészültek a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a területi szervek munkatársai is. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa elmondta: ennek a koronavírusnak - a korábbiakkal összehasonlítva - jóval alacsonyabb, egy-két százalék a halálozási rátája, és a megbetegedés gyermekeknél nem jellemző. Kásler Miklós azt mondta, hogy a kínai koronavírus tavaly novemberben megjelent új törzse állatról terjedt emberre, de egymást is megfertőzhetik az emberek.

Kockázatcsökkentő magatartás

Magyarországon utazási korlátozásokat egyelőre nem vezettek be, de tanácsokat fogalmaztak meg:

  • fontos a gyakori, rendszeres kézmosás,
  • a köhögés, a tüsszentés etikai szabályainak betartása,
  • utazáskor megfontolandó a szájmaszk viselése is.

A Kínából érkező csomagokról, élelmiszerekről Müller Cecília azt mondta: ezek nem jelentenek veszélyt, de a csomagok kinyitása után feltétlenül kezet kell mosni, az élelmiszerkezelés szabályait (mosás, hőkezelés) pedig be kell tartani.

Magyarország az influenzaszezon közepén van, miként Kína is, ezért továbbra is javasolják az influenza elleni védőoltást - tette hozzá a tisztifőorvos.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározottak alapján kialakították az eljárásrendet. Eszerint, ha gyanús, valószínűsített vagy igazolt esetet fedeznek fel, akkor úgynevezett megfigyelőrendszer lép életbe. Ennek keretében információkat gyűjtenek az esetlegesen szükségessé váló intézkedések megtételéhez. Gyanúsnak számítanak az olyan, még kivizsgálatlan esetek, amelyeknél felmerül a fertőzés lehetősége, vagyis fennállnak a betegség tünetei: láz, elesettség, száraz köhögés.

Müller Cecília országos tisztifőorvos, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház- Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa az Emberi Erőforrások Minisztériumában tartott sajtótájékoztatón, ahol elhangzott, hogy Magyarország felkészült a koronavírussal fertőzött betegek ellátására.
MTI/Máthé Zoltán
Müller Cecília országos tisztifőorvos, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház- Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa az Emberi Erőforrások Minisztériumában tartott sajtótájékoztatón MTI/Máthé Zoltán

Megfigyelés és kérdőív várja a Semmelweis Egyetem kínai hallgatóit

Mint az az intézmény közleményéből kiderül, csaknem 400 távol-keleti hallgató tanul a Semmelweis Egyetemen, közülük 52 kínai. Nekik még a szorgalmi időszak megkezdése előtt

ki kell tölteniük egy kérdőívet, ami alapján az egyetem felméri, hogy fennáll-e náluk a fertőzöttség veszélye.

Ha ez felmerül, de a diák még tünetmentes, az egyetem kéthetes járványügyi megfigyelés alá vonja, míg ha tünetek is megjelennek, akkor a beteget azonnal az Egyesített Szt. István és Szt. László Kórházba szállíttatják. Itthon egyelőre nem kell tartani a megbetegedéstől, csak azoknak, akik az elmúlt két hétben Kínában jártak, vagy aki egy háztartásban él egy ilyen személlyel. Ha valakinél ez a lehetőség fennáll, valamint észlelte magán a koronavírus ismert tüneteit, akkor jelentkezhet a z Egyesített Szt. István és Szt. László Kórházban.

Közben itthon újabb multi vezetett be karantént a Kínában járt dolgozóival szemben. A magyar Nokia otthoni munkavégzésre kötelezi egy héten keresztül azon dolgozóikat, akik nemrégiben Kínában jártak. Hétfőn derült ki, hogy a Samsung gödi gyárában is a karantén mellett döntöttek.

Ezek a tünetek

A betegség kezdeti tünetei nem különböznek a felsőlégúti vírusfertőzések, például az influenza tüneteitől. Amennyiben valakinél a hirtelen kialakuló, több napig tartó lázas állapot és a felsőlégúti panaszok mellett köhögés és nehézlégzés jelentkezik, valamint a közelmúltban ő vagy hozzátartozója járt a vírussal fertőzött országokban, az Egyesített Szt. István és Szt. László Kórházban jelentkezhet.

Nem új jelenség

A koronavírus egyes fajtáit már az 1960-as években kimutatták felsőlégúti tünetektől szenvedő betegeknél, nevüket pedig elektronmikroszkópos képükről kapták, mivel a naphoz hasonló koronával rendelkeznek. A kórokozó hat törzse fertőzheti meg az embert. A betegség általában gyakori, és az egyszerű megfázáshoz hasonló, felső- és alsólégúti, esetleg bélrendszeri tünetekkel jár, az egészséges immunrendszer pedig gyorsan legyőzi.

Az új humán koronavírustörzs 2019 decemberében jelent meg Vuhanban, majd január 8-án azonosították. Azóta mintegy 100 ember halálát okozta.

A vírusok ellen nincs gyógyszer, nem alkalmazható ellene antibiotikum, a szakemberek jelenleg az oltóanyag kifejlesztésén dolgoznak.

A vírus terjedése ellen a Semmelweis Ignác óta ismert módszer a leghatásosabb, gyakori kézmosással, a higiénés szabályok betartásával tudunk védekezni.

Közben a Pénzcentrum arról ír, hogy a hazai patikákban is egyre többen keresik a a cseppfertőzéssel, levegőben is terjedő vírusokkal szemben hatékony maszkokat, amelyekből a gyógyszertárak már az utánpótlást rendelik.

Címlapról ajánljuk
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert ezúttal is elmaradt a világcsúcstól, de fölényesen nyert, először lett Európa-bajnok ebben a számban a vizes Eb-n. Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes lett a „királyszámban”, 100 méteres gyorsúszásban, ő a valaha volt első magyar, aki 47 másodperc alatt (46.86) úszta le a 100 gyorsot. Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes lett 800 méter gyorson, Jackl Vivien 4. lett a 400 méteres vegyesúszás döntőjében.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban pozitív elmozdulások láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×