Infostart.hu
eur:
385.4
usd:
331.27
bux:
120757.52
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Pixabay.com

Megismétlődött a decemberi csőtörés Budakeszi legforgalmasabb útja alatt

Egy nagyjából százéves vízvezeték törött el két héten belül másodszor Budakeszi legforgalmasabb útján. A hibát ezúttal gyorsan javították, a forgalomkorlátozás várhatóan szombatra megszűnik – mondta el az InfoRádiónak a település polgármestere.

Győri Ottilia elmondása szerint csütörtök kora délután olvasták az egyik Budakeszi Facebook-csoportban azt a bejegyezés, miszerint ugyanazon a helyszínen, ahol már december folyamán is csőtörés volt, ismét probléma tapasztalható. Ezt követően kollégái a helyszínen tájékozódtak, és megállapították, hogy valóban, a Budakeszi út 2. kerületi szakaszán ismét csőtörés történt, ennélfogva értesítették a Fővárosi Vízművek vezérigazgatóját telefonon, valamint hivatalos levelet is címeztek a részére a problémáról.

A szakemberek ezt követően megkezdték a hiba kijavítását, a közúti forgalom lehető legminimálisabb zavarása mellett az esti órákra ütemezve, úgyhogy az éjszaka folyamán dolgoztak – tette hozzá a polgármester. Győri Ottilia elmondta: az azonnali beavatkozást követően péntek hajnalra kijavították a hibát, visszatemették a munkagödröt, tömörítettek és már csak a betonozás maradt hátra. Így a forgalomkorlátozás az esti órákra megszűnhet, vélekedett a polgármester.

Vagyis a decemberivel ellentétben most sürgős eljárást kapott a javítás, értett egyet Győri Ottila, aki többször is telefonon egyeztetett a vízművek vezérigazgatójával, aki ígérete szerint a jövő hét folyamán személyesen is ellátogat Budakeszire a probléma átbeszélése végett. A polgármester emlékeztetett, egy közel százéves vízvezetékcsőről van szó, tehát

hasonló probléma bármikor adódhat.

És a mostani egy szerencsés helyzet, miután sokan még a szabadságukat töltik, de például a jövő héten egy hasonló szituációban garantált lenne a forgalmi káosz, tette hozzá.

Győri Ottila szerint ezek a fajta problémák mindig ráirányítják a figyelmet arra, hogy a Budakeszi út mennyire forgalmas, illetve arra, hogy Budakeszi és egyben a Zsámbéki-medence közlekedési helyzetét másképp is meg kellene oldani.

Nemcsak utakat, buszsávokat kellene építeni, hanem a kötöttpályás tömegközlekedés-fejlesztést is meg kellene véleménye szerint oldani.

És ez egy nagyon jó alkalom, hogy ezúton is felhívják erre a figyelmet a probléma fontosságára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×