Infostart.hu
eur:
361.76
usd:
315.62
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric
Nyitókép: Pexels

Nem tétlenkednek az önkormányzatok, kényes kérdések egész sora a terítéken

Saját kézbe venné a Ferencváros a fizetőparkolás üzemeltetését – erről hétfőn dönt a kerület közgyűlése. Baranyi Krisztina polgármester az InfoRádiónak azt mondta: az alvállalkozói szerződések felmondásával fél milliárd forinttal több pénz maradhat majd az önkormányzatnál. A városvezető hozzátette: támogatja a főpolgármester azon javaslatát is, ami a jövőben megtiltaná a parkolásellenőrzés kiszervezését. Sajtóértesülések szerint Erzsébetvárosban két előterjesztést is tárgyalnak majd a következő képviselő-testületi ülésen. A polgármester a vendéglátóhelyek üzemeltetőivel tárgyalna az éjjeli zárva tartásról. A Főváros Közgyűlés szerdán tartja következő ülését, amelyen a többi között szó lehet a 2023-as atlétikai világbajnokságról, az építményadó emeléséről is, továbbá parkolással kapcsolatos javaslatokról is.

Bár az önkormányzati törvény jó szándékkal szabályozta a parkolásüzemeltetést, a városvezetők korábban megtalálták azokat a kiskapukat, amelyek alapján a valós rendelet és a törvény alól is ki lehetett bújni, és így nem közcélra lett fordítva az a rengeteg sok milliárd, amely egyébként nyereségként a parkolás üzemeltetéséből befolyhatott volna az önkormányzatokhoz – fogalmazott Baranyi Krisztina az InfoRádiónak nyilatkozva.

A IX. kerület polgármestere ismertette, hogy míg a törvény alapján a parkolásüzemeltetést elviekben kizárólag maga az önkormányzat végezhetné, a jogszabály kijátszható, e szerint ugyanis olyan tevékenységet, amit a városvezetés maga nem tud ellátni, mint akár a pénzszállítás, azt alvállalkozóval is elvégeztetheti. Ezt használták ki több önkormányzatnál, amelyek a teljes parkolásműködtetést kiszervezték olyan magáncégeknek, ahol

az ott keletkező költségek gyakorlatilag a teljes nyereséget elvitték,

magyarázta. A IX. kerületben például nulla, vagy az alatti eredményt produkált a kétszáz parkolóautomata és a mintegy 800 darab parkolóhely.

Szigorítás jöhet a bulinegyedben

Az erzsébetvárosi önkormányzat hétfői ülésén két rendeletmódosító előterjesztését is napirendre tűznek, amelyek a bulinegyedben működő vendéglátó egységek éjszakai nyitva tartásának szabályozására vonatkoznak, írja a Mandiner.

Garai Dóra képviselő előterjesztése szerint az éjféli bezárás bevezetése azt okozhatja, hogy az emberek partikultúrája megváltozik és korábban véget vetnek a buliknak. A képviselő szerint a kluboknak vissza kellene térniük olyan területekre, ahol nem zavarják a városlakókat.

Garai Dóra, aki egyben az Élhető Erzsébetvárosért Egyesület elnöke korábban az InfoRádiónak azt mondta, a bulinegyedben régóta tárhatatlan állapotok uralkodnak. "A lakosság menekül
a zajszennyezettség miatt, a túl sok turista miatt, akik hajnali 6-ig akár az utcán is buliznak, a szemetelés miatt, hogy közvécék nincsenek és mindenki az utcára ürít, illetve folyamatos a randalírozás. Az autók tükreit lerúgják, a kapukat tönkreteszik. Nincs arra senki tekintettel, hogy ez egy lakónegyed" – sorolta.

A rendeletmódosítástól összességében azt várják, hogy Erzsébetváros utcái tisztábbak lesznek, csökken a bűnözés és javulhat a közhangulat.

Az éjféli zárás témakörében Niedermüller Péter polgármester is benyújtott egy előterjesztést, ami több határozati javaslati pontból áll. Az egyik szerint az önkormányzat egy objektív kritériumrendszer kidolgozását követően támogatná az éjfél utáni zárva tartás bevezetését. Azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyek 0 óra után is nyitva szeretnének tartani, az ebben a kritériumrendszerben megadott követelményeket teljesíteniük kell.

A Hetedhétker blog emlékeztet arra is, hogy az egységes éjféli zárást egyszer már megszavazták.

Eldőlhet az atlétikai vb sorsa

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén eldőlhet, hogy támogatja, vagy sem a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezését. Karácsony Gergely főpolgármester, aki a november 6-i kormányülésen részt vett, azt kérte a kabinettől, hogy várják meg a közgyűlés november végi ülését amelyen dönthetnek a főváros álláspontjáról.

"Azt képviseltem a kormányülésen, hogy adjanak időt ahhoz, hogy a Fővárosi Közgyűlés ebben a kérdésben megalapozott döntést tudjon hozni, amit leghamarabb a november végi közgyűlés tudja meghozni. – Az alap hozzáállásunk nem támogató, ez talán nem lepi meg önöket – fogalmazott a sajtónak nyilatkozva. – De egy ilyen fajsúlyú beruházás tekintetében

fontos mindent mérlegre tennünk

Ezért kértem a miniszterelnök úrtól, hogy ebben az értelemben kapjon a főváros önkormányzat a meglapozott döntés érdekében haladékot."

Az ülésen – a többi között – szó lehet az építményadó emeléséről és a jövő évi költségvetés elfogadásáig hatályos átmeneti gazdálkodásról szóló előterjesztésről is, amelynek az a lényege, hogy a jelzett időszak alatt csak az idei maradvány terhére köthető szerződés, illetve történhet kifizetés beruházások esetében.

A közgyűlés további előterjesztéseket vitat majd meg, amelyek között szociális térítési díjakról és a parkolási rendről is határozhatnak. A parkolással összefüggésben az előterjesztés kiemeli, hogy 2020. július 1-jétől a kerületi önkormányzatoknak maguknak, illetve az általuk erre létrehozott, de saját vállalkozásoknak kell, hogy majd végezni a parkolóautomaták üzemeltetését, beleértve a díjfizetés ellenőrzését és az ügyfélszolgálatok fenntartását.

Az Mfor.hu arra is felhívja a figyelmet, hogy a jelenlegi gyakorlattal ellentétben

nem lehetne külső vállalkozásnak átadni a parkolás üzemeltetését.

Ezen felül javaslat készülne arról is, hogy miként írhatnák elő a kerületeknek, hogy a parkolóautomatákat tegyék alkalmassá bánkártyák elfogadására is.

Az ülésen dönthetnek a Budapesti Városüzemeltetési Holding átalakulásáról is. Arról már korábban határoztak, hogy Fővárosi Közbeszerzési Kft.-t beolvasztják a holdingba. Ahhoz, hogy Főtáv és Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által fizetendő 2,6 milliárd forintos osztalékból a tulajdonos fővárost megillető 2,4 milliárdot még az idén kifizethessék a Budapesti Városüzemeltetési Holdingnak el kell készíteni a mérlegét, amit a közgyűlés elé terjeszthetnek. Ha a testület ezt elfogadja, akkor az önkormányzat még december 31-e előtt hozzájuthat az osztalékelőleghez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×