Infostart.hu
eur:
390.92
usd:
331.32
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória
alváshiány
Nyitókép: pexels.com

Meg kell tanulnunk elősegíteni a jó alvást

Az emberek átlagosan egy órával többet aludtak száz évvel ezelőtt, mint most, ráadásul jelenleg nagyon sokan küzdenek alvászavarokkal – erre is felhívják a figyelmet az Alvás Világkonferencián. A rendezvényt szeptember 20-a és 25-e között tartják Kanadában.

Alvás Világkonferenciára a World Association of Sleep Medicine, az Alvásorvosok Világszövetsége szervezésében két évente kerül sor, amelynek idén a kanadai Vancouver ad otthon, mintegy háromezer tudós, szakember és egészségügyi dolgozó részvételével – ismertette az InfoRádiónak nyilatkozó Németh György. A konferencián nem kizárólag a gyógyításhoz közvetlenül kapcsolódó szakemberek, hanem a teljes alvásipar szereplői képviseltetik magukat, hiszen

mára az alváskultúra új fogalommá vált, és nem kizárólag az orvosi tartalmakat jelöli,

hanem mindazokat a hozzáadott értékeket, amelyek segítenek, hogy jobban tudjunk aludni, ugyanis – mint a Magyar Alvás Szövetség elnöke fogalmazott –, a világ nem jól alszik.

Fontos ugyanis tudatosítani mindenkiben, hogy mennyire fontos az alvás, és hogy

ne nyugodjunk bele, ha nem alszunk jól.

Hogyha huzamosabb idei tart az alvászavar, keressünk fel egy szakembert, javasolta a szövetség elnöke, aki szerint azonban mi magunk is számtalan dolgot tehetünk a "gyógyulás" érdekében.

Ne kössünk kompromisszumokat!

Alváskor legyen teljesen sötét, hiszen csak ilyenkor termelődik a melatonin, az alvási ciklust szabályozó hormon. Hasonlóan fontosak lehetnek a hang- és páratartalomviszonyok, vagy maga a fekhely. Számos olyan tényező, amely egyszerűnek tűnhet, mégsem figyelünk kellően rá, tette hozzá a szakember.

Nem mindig aludtunk a maihoz hasonló módon és körülmények között, mutatott rá Németh György. Edison egyik legismertebb találmánya, a szénszálas izzólámpa révén kitolódtak a napok, nyilvánvalóan az éjszakák rovására, ráadásul az új technikai eszközök – számítógépek, televíziók, mobiltelefonok – inspirálják az embereket arra, hogy többet legyenek fenn és kevesebbet aludjanak. Ennek következtében elmondható, hogy

100 évvel ezelőtt hozzávetőlegesen 1 órával többet aludtak az emberek.

A tendencia viszont nem jó, mert az alvás az életfolyamatok nagyon fontos része. Ha nem jól, vagy nem eleget alszunk, akkor az óhatatlanul

rányomja bélyegét az egész állapotunkra:

a kedélyünkre és fizikai állapotunkra csakúgy, mint az immunrendszerünkre. Ezért nagyon fontos, hogy jól aludjunk, valamint fontos, hogy a jó alvást segítsük, hiszen a mindennapi stressz, feszültség és a mindennapi lelki terhek révén egyébként is "roncsolódik" az alvásunk – emelte ki Németh György.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×