Infostart.hu
eur:
353.81
usd:
309.19
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatón ismerteti a kormány új családpolitikai intézkedéseit az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2019. február 11-én. Július elsejétől lehet igényelni a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kamattámogatott hitelét használt lakás vásárlásához és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását is, valamint a július elseje után született gyerekek után igényelhető a gyerekvállalási támogatás.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Már 50 ezernél többen igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik formáját

Július elseje óta már ötvenezernél többen igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik formáját - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin azt mondta, a legfeljebb tízmillió forintos, szabad felhasználású kölcsönként induló, majd a gyermekek születésével fokozatosan támogatássá váló babaváró támogatást eddig több mint 32 ezren igényelték, 22 ezernél többen pedig már szerződést is kötöttek.

Tízből kilenc pár a maximális tízmillió forintot veszi igénybe

- emelte ki.

Hozzátette: eddig 217 milliárd forintot folyósítottak az igénylőknek.

A nagycsaládosok autóvásárlási támogatását 13 ezren kérvényezték, ami az államtitkár szerint azt mutatja, hogy a támogatás valós igényekre reagál. Felidézte: a legalább háromgyermekes családok a támogatással legfeljebb 2,5 millió forintot kaphatnak hétüléses új autó vásárlásához.

Novák Katalin tájékoztatott arról is, a jelzáloghitel elengedésének kibővített lehetőségével háromezren éltek. Az állam július elsejétől a fennálló jelzáloghitelekből a második gyermek érkezése után egymillió forintot, a harmadik gyermek után négymillió forintot, minden további gyermek után pedig további egy-egy millió forintot ír jóvá - fejtette ki.

Kitért arra is, 2022 végéig hetvenezerre bővítik a bölcsődei férőhelyek számát. Erre a kormány idén 9, jövőre 11,5 milliárd forintot fordít a hazai költségvetésből - tette hozzá.

Ezen kívül havi maximum 40 ezer forinttal segítik azokat a munkába visszatérő szülőket, akik gyermeküket a munkavégzés idejére családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el. Ezt eddig több mint ezren igényelték - ismertette az államtitkár a friss adatokat.

Jelezte, a 1818-as kormányzati hívószámra mintegy húszezer megkeresés érkezett a családvédelmi akciótervvel kapcsolatban. A telefonszámot továbbra is lehet hívni, ha valamilyen kérdés merül fel a támogatásokkal kapcsolatban.

Novák Katalin azt hangoztatta, a kormány a családokat tartja a legfontosabbnak, ezért 2010 óta családközpontú politikát folytat. A családvédelmi akcióterv elemei iránt töretlen az érdeklődés, a fiatalok pedig számítanak a segítségre - mondta.

Az államtitkár emlékeztetett:

január elsejétől hatályba lép az akcióterv két új eleme, a nagyszülői gyed és a négygyermekes édesanyák szja-mentessége.

Trencsán Erika vezető pénzpiaci szakértő arról beszélt, a legnépszerűbb támogatás a babaváró kölcsön, amelyet a családok tudatosan használnak fel, az igénylések kétharmada ugyanis lakáscélhoz kötött. A támogatást sokan hitelkiváltásra is használják - fűzte hozzá. A pénzintézetekhez július közepén érkezett a legtöbb igénylés, amelyeket azok zökkenőmentesen és jól kezeltek - közölte.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

A kudarcok miatt az ukrán társadalomban az elmúlt években nagyon hiányzott az a pozitív kommunikáció, ami növeli a motivációt, az utóbbi hetekben azonban a támadó jellegű, sikeres ukrán hadműveletek nagy változást eredményeztek az ukrán lakosságon belül is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Az elektromos rendszer megújulását is fékezné az autóipari lobbi

Az elektromos rendszer megújulását is fékezné az autóipari lobbi

Megfelelő szabályozással és a már érett, de nagyrészt piaci okok miatt még nem elterjedt V2G (vehicle to grid) és V2H (vehicle to home) technológia alkalmazásával az elektromos járművek akkumulátorai képesek lehetnek eltárolni a nap közben termelt többlet nap- és szélenergiát, és szükség esetén visszatáplálni azt a hálózatba vagy otthonunkra. Ezzel érdemben enyhíthetnék például a június végéhez hasonló extrém hőhullámok idején a rendszerre nehezedő terhelést, tulajdonosaik számára pedig plusz bevételi forrást biztosítanának. Az európai autóipar azon törekvése azonban, hogy gyengítse az EU elektromos autókra vonatkozó kibocsátáscsökkentési célkitűzéseit, sokkal kevesebb elektromos jármű akkumulátor-tárolókapacitáshoz vezetne. Ez visszafogná a napelemek terjedését, és megnehezítené Európa szabadulását az olajimport-függőségből, ráadásul számos új hagyományos erőmű építését is szükségessé tenné.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×