Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
324.81
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Az ukrán parlament épülete Kijevben.
Nyitókép: Getty Images/krblokhin

Szöul nem fogadja el Kijev álláspontját

Dél-Korea folytatja arra irányuló erőfeszítését, hogy rendezze diplomáciai vitáját Ukrajnával, miközben továbbra is bocsánatkérést vár Kijevtől, amiért közzé tette, hogy átadott neki észak-koreai hadifoglyokat – közölte kedden a szöuli külügyminisztérium.

„A kormány reméli, hogy sikerül minden függőben maradt ügyet baráti alapon rendezni” – mondta Pak Dúszún külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján. „Ennek érdekében folytatjuk a konzultációkat és fenntartjuk a párbeszédet az ukrán féllel” – tette hozzá.

A dél-koreai külügyi szóvivő azt követően nyilatkozott, hogy Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter azt állította hétfőn az RBC-Ukrajina hírportálnak nyilatkozva: az ügyet sikerült rendezni. „Minden félreértés abból fakad, hogy eltérően értelmezzük a hadifoglyok átadásának különböző szakaszaiban érvényes titoktartási követelményeket. Ukrajna minden kötelezettségét teljesítette” – hangoztatta Szibiha. A hírportál szerint Szöul tovább rontott a helyzeten azzal, hogy visszahívta nagykövetét annak ellenére, hogy Kijev szerint a vita már megoldódott.

Arra a kérdésre, hogy Szöul továbbra is ragaszkodik-e a bocsánatkéréshez, egy másik külügyminisztériumi tisztviselő igennel válaszolt, és hozzátette: a két ország továbbra is tárgyal a békés megoldás érdekében.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptember végén az ENSZ-közgyűlés egyik ülésén jelentette be nyilvánosan, hogy Ukrajna átadott Dél-Koreának két észak-koreai hadifoglyot, akit az ukrán erők fogtak el az oroszországi kurszki régióban 2025 januárjában. Szöul viszont szerette volna titokban tartani az átadást, arra hivatkozott, hogy volt erre vonatkozó megállapodás a felek között, amit Kijev megsértett. Ukrajna viszont tagadta, hogy létezne ilyen megállapodás.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×