Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.78
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke feleségével, Dobrev Klárával a 14. évértékelő beszéde után 2018. január 27-én.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Mráz Ágoston Sámuel: kipukkanni látszik a DK lufija

A Nézőpont Csoport vezetője az InfoRádiónak nyilatkozva értékelte Kálmán Olga második helyét az ellenzéki főpolgármesteri előválasztáson. Az elemző megjegyezte: Gyurcsány Ferenc ugyan támogatásáról biztosította Karácsony Gergelyt, de korántsem biztos, hogy ez tartós lesz. 

Az elmúlt egy hónap politikai kérdése az volt, hogy a Demokratikus Koalíció fényes szereplése az EP-választáson (16 százalék, 4 mandátum) vajon egyszeri esemény volt-e, vagy tartós átrendeződés a baloldali térfélen - fogalmazott Mráz Ágoston Sámuel az InfoRádióban. Hozzátette, értelemszerűen Gyurcsány Ferenc és a felesége az utóbbiban volt érdekelt, ennek szellemében jelöltek saját főpolgármesteri-jelöltet, de az előválasztás eredménye alapján ez a terv nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

"Azt gondolom, nem túl erős kijelenteni, hogy a Demokratikus Koalíciónak ez a lufija, ami létrejött május 26-án, ez most kipukkanni látszik"

– fogalmazott az elemző. Dobrev Klára jelölte eredetileg Kálmán Olgát, de Gyurcsány Ferenc is beállít mögé, így indirekt mód mindketten leszerepeltek, tette hozzá Mráz Ágoston Sámuel, aki szerint óvatosan kell fogalmazni abban, hogy Karácsony Gergely győzött-e az ellenzéki előválasztáson, mert valójában sokkal inkább Gyurcsány Ferenc és Kálmán Olga veszített.

"Nem Karácsony Gergely teljesítményét, hanem az ellenjelölés kudarcát emelném én ki

- mondta a szakértő, aki ezt azzal indokolta, hogy egyrészt Gyurcsány Ferenc tartósan Magyarország legnépszerűtlenebb közszereplője. (…) De Kálmán Olga teljesítménye is szuboptimális volt, ahogy diplomatikusan lehet fogalmazni" – tette hozzá az elemző.

A Nézőpont Csoport vezetője úgy fogalmazott, hogy már

Kálmán Olga jelölésének mikéntje is "hazugságban fogant"

hiszen áprilisban maga közölte, hogy nem kíván főpolgármester lenni, de arra sem adott világos választ, miért gondolta meg magát - emlékeztetett Mráz Ágoston Sámuel, hozzátéve: kiderült, hogy nincs víziója, hogy mit akar a fővárossal tenni, menet közben alkotott meg egy programot, ez is csökkentette a hitelességét, és az elemző szerint a három vita sem vált Kálmán Olga előnyére:

"korábbi népszerűsége nem volt átváltható politikai népszerűséggé."

Végezetül, Gyurcsány Ferenc ugyan támogatásáról biztosította Karácsony Gergelyt, az igazi kérdés Mráz Ágoston Sámuel szerint most az, hogy

mennyire lesz tartós a felajánlás

a DK elnökének részéről. "Ha a most meginduló, 13-14 hétig tartó önkormányzati választási kampányban Karácsony Gergely népszerűsége csökkenni fog (…), vajon Gyurcsány Ferenc kitart-e? Egyszer már kihátrált mondva csinált okokkal" – emlékeztetett az elemző, hozzátéve: ahogyan öt évvel ezelőtt a baloldal tette Falus Ferenccel is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×