Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
A honvédség hajója a Duna fővárosi szakaszán, a Margit-szigetnél 2019. május 30-án. Legalább heten meghaltak, amikor 29-én éjszaka egy nagyméretű luxushajó és egy turistahajó összeütközött a Dunán a Parlament közelében, majd az egyik, a Hableány felborult és elsüllyedt 33 dél-koreai turistával és a kéttagú magyar személyzettel a fedélzetén.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Új részletek az elsüllyedt hajó kiemeléséről - képek

Több fázisból álló művelettel emelik majd ki a Dunából annak a turistahajónak a roncsait, amely szerda éjjel összeütközött egy szállodahajóval, majd elsüllyedt a Parlamentnél - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.

Gál Kristóf az M1-nek elmondta, jelenleg a kiemeléshez szükséges előmunkálatokat végzik.

Kitért arra is, az alsó rakpartokon a mentési munkálatokkal kezdődően bevezetett fogalomkorlátozást feloldották, de időszakosan korlátozásokra kell majd számítani.

Az elsüllyedt hajó, a Hableány tulajdonosa, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője, Tóth Mihály közölte, cégük is részt vesz abban a válságstábban, amelyet a baleset után állítottak fel.

Három fővárosi kórházba vitték a hajóbaleset sérültjeit

- mondta az Országos Mentőszolgálat szóvivője csütörtök reggel az M1-nek. Eddig hét holttestet és hét könnyebb sérültet találtak, de az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott.

Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője közölte, a baleset hét sérültjét stabil állapotban vitték kórházba - tudomása szerint a Honvédkórházba, a Szent Imre kórházba és a Merényi Gusztáv kórházba -, annak köszönhetően, hogy hamar partra kerültek. A sérültek átfagytak a hideg vízben, de nagyobb traumás sérülést nem találtak rajtuk - tette hozzá.

A Duna vize most hideg - 10-15 fokos -, s az áradás miatt nagyon erős a sodrása - mondta a szóvivő, hozzátéve, aki ilyenkor vízbe kerül, az pillanatok alatt kihűlhet.

Legalább heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó szerda este a Dunán a fővárosban, a Parlamentnél, és az egyik elsüllyedt. A Hableány nevű turistahajó a szakadó esőben egy szállodahajóval ütközött, amely maga alá gyűrte a kisebb hajót. A turistahajó roncsát a Margit híd pilléréhez közel, a Duna mélyén találták meg.

Az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott. A mentésbe a rendőrök és a tűzoltók mellett a katonák is bekapcsolódtak, a Duna teljes magyarországi szakaszán.

Az M1 információi szerint az erős sodrás miatt már a főváros alatti folyószakaszra koncentrálnak a mentésben részt vevők.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×