eur:
394.82
usd:
371.32
bux:
65706
2024. április 16. kedd Csongor
A Duna budafoki szakaszán kiemelt két világháborús bomba egyike a hatástalanítás után a honvédség AM-31-es tűzszerész hadihajójának fedélzetén a XXII. kerületi partszakasznál 2019. március 23-án.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Hatalmas területen lesz kiürítés és útlezárás szerdán Budán

Világháborús bombákat hatástalanítanak a tűzszerészek. A lezárás vélhetően egész Bel-Buda közlekedésére hatással lesz. Azt tanácsolják a szakemberek, hogy ha nem feltétlenül szükséges, ne keljenek útra a környéken. Akinek ezt mégis muszáj megtennie, tervezzen sokkal hosszabb menetidővel, illetve válasszon kerülő útvonalat, mutatjuk, merre.

Mint arról korábban az Infostart is beszámolt, több II. világháborús robbanószerkezetet találtak április elején Budán, a XII. kerületben, a Testnevelési Egyetem Koltai Sportcentrumának rekonstrukciója során. Ezeket hatástalanítják szerdán napközben a tűzszerészek a BAH-csomópontnál.

A munkálatok miatt nagy területet zárnak le és ürítenek ki - az ott lakók és dolgozók a kerületi lap értesülése szerint - már a múlt héten kaptak erről értesítést. Zárva lesz a MOM Park bevásárlóközpont, a környező irodaházak, vendéglátóhelyek, szállodák, de a biztonsági intézkedés alaposan felbolygatja a főváros egyik legforgalmasabb környékének közlekedését is. Mutatjuk a részleteket.

Tilos megállni

Reggel 6 órától tilos megállni a Jagelló út Budapesti Kongresszusi Központ oldalában található kiépített parkolóhelyeken, a Hegyalja út és központ parkolójának bejárata között.

Reggel nyolc és délután négy között pedig ez a terület (azaz a Jagelló út – Hegyalja út – Avar utca – Csörsz utca – Alkotás utca által határolt terület, valamint ennek a külső határain kívül található 50 méteres zóna) el lesz zárva a forgalom elől:

Reggel 8 órától kezdődően kiürítik, majd teljesen lezárják mindennemű – közúti, közösségi közlekedési, gyalogos, kerékpáros stb. – forgalom elől Budán

  • a BAH-csomópontot,
  • az Alkotás utcát a Csörsz utca és a Hegyalja út között,
  • a Hegyalja utat az Alkotás utcától az Avar utcáig,
  • az Avar utcát a Hegyalja út és a Csörsz utca között, valamint
  • a Csörsz utcát az Avar utca és az Alkotás utca között.

A terület kiürítése miatt reggel 8 órától az érintett közösségi közlekedési buszjáratokra – a 8E, a 108E, a 110-es, a 112-es és a 212-es buszra – a lezárt területen belül csak felszállni lehet, azokról leszállni nem, míg a 17-es és a 61-es villamos megállás nélkül áthalad.

Ha végeztek a kiürítéssel - ellenőrizni fogják - a bombák kiemelése és hatástalanítása idején,

várhatóan délelőtt 11 órától az érintett villamosok és buszjáratok rövidített vagy módosított útvonalon közlekednek.

Aki Kelenföld vagy Újbuda felől a városközpont felé, vagy annak érintésével utazna, annak ebben az időszakban az M4-es metróval érdemes utaznia.

A Budán utazóknak további alternatívaként érdemes megfontolni, hogy Kelenföld vasútállomásnál felszállva a Déli pályaudvarig közlekedő vonatokat vegyék igénybe.

A bomba hatástalanításának idején

a 17-es és a 61-es villamos a Móricz Zsigmond körtér és a Déli pályaudvar között az 56-os villamos vonalára terelve, a Bartók Béla út – Szent Gellért rakpart – Krisztina körúton keresztül közlekedik. 61A jelzéssel a Móricz Zsigmond körtér végállomás és a Budaörsi út / Villányi út megálló között is jár ebben az időszakban villamos.

a 8E, a 110-es, a 112-es és a 212-es busz a lezárt területet elkerülve jár:

  • a 8E a Farkasréti temető és a Döbrentei tér között a Németvölgyi út – Apor Vilmos tér – Böszörményi út – Alkotás utca – Krisztina körút.
  • a 110-es és a 112-es az Apor Vilmos tér és a Mészáros utca között a Kiss János altábornagy utca/Királyhágó utca – Márvány utca – Mészáros utca útvonalon kerüli el a lezárt útszakaszt.
  • a 212-es busz pedig Svábhegy felé a Villányi út és a Királyhágó tér között az Alsóhegy utca – Mészáros utca – Márvány utca – Királyhágó utca, a Boráros tér felé pedig a Királyhágó tér és a Petőfi híd között a Márvány utca – Mészáros utca – Hegyalja út – Szent Gellért rakpart – Műegyetem rakpart – Petőfi híd módosított útvonalon közlekedik.
  • a Gazdagrétről, illetve a dél-budai agglomerációból érkező 139-es, 140-es, 140A és 142-es autóbusz rövidített útvonalon csak Kelenföld vasútállomás őrmezői oldaláig közlekednek, ahol a 40-es busz megállójában lehet felszállni rájuk.

A korában kiadott tájékoztatóban felhívják a figyelmet arra, hogy az ingatlanok kiürítése és a terület elhagyása április 10-én (szerdán) reggel 8 óráig kell, hogy megtörténjen. Az érintett lakásokba, illetve szolgáltató- és irodaházakba várhatóan a késő délutáni órákban lehet visszatérni.

Akinek nincs hova mennie egész napra, a biztonsági zárás ideje alatt a MOM Kulturális Központ befogadóhelyként üzemel.

Annak, aki igénybe veszi a befogadóhelyet, a személyazonosító okmányát vinnie kell, és azt kérik, hogy csak egy kézitáskával jelentkezzenek, legyenek benne a legfontosabb dolgok, iratok, gyógyszerek, ami napközben kellhet.

A kiürítéssel érintett területen tartott állatok elhelyezéséről az állat tulajdonosának kell gondoskodnia, a befogadóhelyre állatot bevinni tilos.

A kiürített, lezárt területet a rendvédelmi szervek őrzik, a lezárás idején a belépés ezekre a részekre szigorúan tilos. A tájékoztató hangsúlyozza, hogy senki sem maradhat otthon a lezárt részen, hogy majd nem veszik észre. Mint a kerületi lap megjegyzi, Budafokon voltak ilyen ötletek. Az önkormányzat alább olvasható közeményében már pontos szám is van: 325 lakást kell kiüríteniük a hatóságoknak.

Ha fekvő beteg, idős ember van a háznál, és nem tudnak az elhelyezéséről gondoskodni, ezt a Hegyvidéki Önkormányzat közbiztonsági referensénél, a 06 20 215 8239-es telefonszámon kell jelezni.

A körzetben átmenetileg forgalmi korlátozás is várható, amely érinti a tömegközlekedést is. További információkért érdemes felkeresni a kerületi önkormányzat oldalát, illetve a www.facebook.com/Hegyvidek, valamint a www.bkk.hu és a bkkinfo.hu oldalak híreit.

A lezárás feloldásáról a zárás napján (2019. április 10-én) reggel 9 órától lehet érdeklődni a 06 30 269 7670-es telefonszámon.

Címlapról ajánljuk

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×