Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.91
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Eldőlt, lesz-e kerítés a Hős utcai társasház körül

A Hős utca 15-ös számú társasházat kerítéssel venné körbe a kőbányai önkormányzat, erről csütörtök este szavazott a társasház.

Az önkormányzat tervei szerint csak egy kapun lehetne bemenni az utcai drogterjesztés miatt elhíresült társasházba, ott biztonsági őrök állnának, ahol regisztrálni kellene a ki- és belépőknek is. A háztömbök lakói már a hír napvilágra kerülésekor tiltakoztak a kerítés ellen.

Csütörtök estére szavazást szerveztek, amelyen az Index információi szerint a többségi tulajdonos önkormányzat képviselője a kerítés megépítse mellett, a jelenlévő lakók ellene szavaztak.

A szavazás végeredménye az, hogy megépülhet a kerítés.

A gyűlésen résztvevő Urbanovszky Zsuzsa, a Kontúr Egyesület vezetője a portálnak azt mondta, hogy a lakóknak több meglátása is volt a kerítés ellen. Szerintük a kerítés és a beléptető kapu teret enged a visszaéléseknek, le lehet például fizetni az ott 24 órás szolgálatot teljesítő biztonsági őröket.

Inkább azt javasolták, hogy a rendőrség tartson több razziát a környéken, illetve a társasház közgyűlése hatalmazza fel a rendőrséget, hogy bemehessenek a társasházak lépcsőházaiba, folyosóira. A rendőrség ugyanis azzal szokott érvelni, hogy nem mehet be magántulajdonú ingatlanokba, a lépcsőház folyosója azonban a lakók álláspontja szerint közös tulajdon.

131 millió forintos projekt

Az önkormányzat terveiben szereplő kerítés egyetlen kapuján csak az ott lakók juthatnának be lakcímkártyával, a vendégeiket pedig személyes adataik megadása után mehetnének be. A kerítés kiépítésére 131 millió forintot szán az önkormányzat, amely egyben a társasház lakásainak többségi tulajdonosa. A Hős utca hangja blogon közzétett közgyűlési határozat kilencedik pontja szerint 2019. dec. 31-i határidővel biztosítanák a kerítést a Hős utcai blokk körül.

A Hős utcai társasházak helyzete hosszú ideje rendezetlen.

  • A rossz állapotban lévő épületek, az ott nyomorban és kilátástalanságban lakó emberek helyzetének rendezésére az önkormányzat a telep felszámolásáról döntött. Erre 2,1 miliárd forintot biztosít egy kormányhatározat. (A telepet mindig szegények lakták; a Horthy-rendszerben épült létesítmény biztosított szükséglakást azoknak, akik Pest körül nyomortelepeken éltek, valamint azoknak a sokgyereks családoknak, amelyek állandó munkaviszonyt tudtak felmutatni.)
  • A bontásra váró két társasházban összesen 300 lakás van, a fele önkormányzati, a másik fele magántulajdonú.
  • A társasházban és környékén gyakori probléma a drogterjesztés és a droghasználat, illetve a telken a szemetelés miatt a patkányok elszaporodása.
  • A szegregátum helyére az önkormányzat sportkomplexumot építene.
  • A blokkot a civilek szerint is fel kellene számolni, ám az ott lakóknak emberhez méltó elhelyezést kell biztosítani, ez pedig még mindig nem megoldott.
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×