Infostart.hu
eur:
382.03
usd:
327.99
bux:
109313.99
2025. december 5. péntek Vilma
A NATO Tiger Meet elnevezésű nemzetközi repülőharcászati gyakorlatáról, Spanyolországból hazaérkező Gripen a kecskeméti repülőbázison 2016. május 27-én. A gyakorlaton a Magyar Honvédség öt Gripennel és ötven katonával vett részt.
Nyitókép: Ujvári Sándor

Szúnyogirtókra hívták a Gripeneket

A paksi atomerőműhöz riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit két kisrepülőgép miatt: szúnyogirtást végeztek.

Mint már közöltük, az atomerőmű munkatársai csütörtök este értesítették a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központját, mivel az atomerőmű körzetében lévő tiltott légtérben kisrepülőgépeket észleltek. A vadászgépek a tiltott légtér megsértése nélkül azonosították a két AN-2 típusú kisrepülőgépet, amelyek Dunaújvárosban szálltak fel, majd oda érkeztek vissza.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság péntek délután kiadott közleménye szerint csütörtökön 20 óra 8 perckor érkezett bejelentés arról, hogy az atomerőmű felett egy kisrepülőgép repül, amely vélhetően légtérsértést követ el. Ezzel egy időben egy másik kisrepülőgép Kalocsa térségében is megszegte a légi közlekedés szabályait.

A pilótákat és az utasokat a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai igazoltatták. A járőrök megállapították, hogy a kisrepülőgépek hatósági engedéllyel szúnyogirtást végeztek.

Az ügyben a Paksi Rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztálya a légi közlekedés biztonságát és védelmét szolgáló szabályok megszegése miatt indít eljárást.

Címlapról ajánljuk
A szuperkomputer nem bízik Lionel Messiben?
Este sorsolás!

A szuperkomputer nem bízik Lionel Messiben?

Pénteken, magyar idő szerint 18 órától rendezik a washingtoni John F. Kennedy Centerben a 2026-os labdarúgó-világbajnokság sorsolását. Az Opta elemző cég elkészítette esélylatolgatását: kiderült, matematikai képletek alapján mely válogatottak számítanak favoritnak. Ennek alapján (is) nagy biztonsággal megállapítható: európai vagy dél-amerikai győztest avatnak majd.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 13:38
×
×
×
×