Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
325.9
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Sneider Tamás, a Jobbik új elnöke (k), Z. Kárpát Dániel (j) és Jakab Péter szóvivő (b) a párt tisztújító kongresszusa után tartott sajtótájékoztatón a Dürer Rendezvényházban 2018. május 12-én.
Nyitókép: Mónus Márton

Válaszolt a Jobbik Toroczkaiéknak

Nincs létjogosultsága platform létrehozásának a Jobbikon belül – mondta a párt szóvivője.

Jakab Péter közölte: nincs létjogosultsága Toroczkai László kezdeményezésének, mert az alapszabály nem teszi lehetővé a platformok alakítását, valamint a Jobbik ragaszkodik a 2003-as alapító-okirathoz, miszerint a párt a nemzet egészét képviseli. "Párton belül létrehozni egy másik pártot, az a párt ellen hat" – fogalmazott.

Hozzátette: tudják, hogy a Fideszen belül vannak törekvések arra, hogy pártszakadás legyen a Jobbikban, de "ezt az örömet nem szerzik meg nekik".

A Jobbik elnöksége csütörtökön foglalkozik Toroczkai László kezdeményezésével.

Jakab Péter arra reagált, hogy Ásotthalom jobbikos polgármestere bejelentette, Mi magunk néven platformot alapítana a Jobbikon belül, hogy társaival a pártot "visszatereljék az alapító okiratban lefektetett szellemiséghez".

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányult, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×