Infostart.hu
eur:
386.08
usd:
330.8
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő

Kizárták a Jobbikból Toroczkai Lászlót

Kizárták a Jobbikból Toroczkai Lászlót - erősítette meg a párt.

A Jobbik etikai és fegyelmi bizottsága csütörtökön egyhangú határozattal kizárta a pártból Toroczkai Lászlót.

"A Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton beadványára indult eljárás ügyében tartott tárgyalásra a szabályszerűen beidézett Toroczkai László nem jelent meg és írásban sem nyújtott be védekezést. Az etikai bizottság megállapította, hogy Toroczkai László súlyos fegyelmi vétséget követett el, s megsértette a Jobbik Alapszabályának több pontját is, közte azt, amely kimondja: a Jobbik minden tagjának kötelessége, hogy tartózkodjon az olyan magatartástól, amely sérti a Jobbik szabályzatait, testületeinek határozatait, programját, érdekeit, illetve jó hírét. A testület szerint egyértelműen sérelmes volt a Jobbik számára, hogy Toroczkai a párton belüli vitákat a sajtó nyilvánossága előtt folytatta le és nem a belső fórumokon. Toroczkai László a Jobbik tisztújítását követően nem tudott belenyugodni a szavazás eredményébe, amely kapcsán sajtóturnéba kezdett. Megnyilatkozásaival a belső információkat nem csupán tényszerűen tárta a nyilvánosság elé, hanem azokat nem egyszer torzítva vagy valótlan tartalommal. A fegyelmi bizottság bizonyítottnak találta azt is, hogy Toroczkai László már jóval a tisztújítási időszak előtt belső információkat juttatott el a Jobbikkal ellenséges kormánypárti média részére az országos elnökségi üléseken történtekről.

A testület kimondta azt is, hogy az úgynevezett platformalapítás egyértelműen alapszabály-ellenes volt, - ilyen létrehozására nincs semmilyen lehetőség - ráadásul a sajtónyilatkozatok alapján egyértelművé vált, hogy ezzel a lépésével valójában nem egy új, eddig nem létező, párton belüli szervezeti egység létrehozása, hanem a Jobbik megosztása és bomlasztása volt a célja Toroczkai Lászlónak. Mindez nem értékelhető másként, mint egy új szervezet létrehozásának előkészítéseként és a Jobbik szándékos gyengítéseként, ezért a Jobbik Országos Etikai és Fegyelmi Bizottsága nem tudott más döntést hozni, mint a kizárás" - áll a párt közleményében.

A Jobbik elnökválasztásán alulmaradt ásotthalmi polgármester Mi magunk néven alakított volna platformot, de a párt ehhez nem járult hozzá, mivel az alapszabály nem teszi lehetővé ilyen testület létrehozását. A platformhoz csatlakozni kívánt Dúró Dóra is, akit múlt kedden kizártak a Jobbik országgyűlési frakciójából.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több, mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×