eur:
393.87
usd:
365.14
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Elkészült az április 8-ai országgyűlési választás hirdetménye - a nap hírei

Három elemből álló törvénycsomaggal lépne föl az úgynevezett Soros-tervvel szemben a kormány. Orbán Viktor miniszterelnököt is feljelentette az MSZP a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása miatt.

Három törvényből álló jogszabálycsomagot készített elő a kormány az úgynevezett Soros-tervvel kapcsolatos konzultáció tapasztalatai alapján - jelentette be a belügyminiszter. Pintér Sándor elmondta, hogy egyebek mellett bevezetik az idegenrendészeti távoltartás intézményét, amely lehetővé tenné, hogy külföldi állampolgárokat Magyarországról, a magyar állampolgárokat pedig a schengeni határok 8 kilométeres körzetéből távol tartsák. A jogszabálycsomag tartalmazza azt is, hogy bírósági adatszolgáltatásra kötelezik azokat, akik a migránsokkal foglalkoznak. 25 százalékos illetéket szabnak ki azokra a szervezetekre, amelyek itthoni támogatásuknál nagyobb összegű pénzt kapnak külföldről, a befizetést az adóhatóság ellenőrzi. Kovács Zoltán kormányszóvivő stop-Soros törvénycsomagnak nevezte a tervezetet, amelyet társadalmi vitára bocsájtanak.

A Jobbik, közleményében szemfényvesztésnek nevezte a törvénycsomagot. Az ellenzéki párt szerint sem a belügyminiszter, sem a kormányszóvivő nem adott egyértelmű magyarázatot arra, hogy miről szól valójában. Az MSZP is reagált a stop-Sorosnak nevezett jogszabálycsomagra, az ellenzéki párt közleményben annyit írt: 1300, utalva arra, hogy a kormány tavaly 1300 kérelmezőnek adta meg a menekültstátuszt. A Liberálisok azt közölték: Stop Orbán elnevezéssel kampányt indítanak.

Elkészült az április 8-ai országgyűlési választás hirdetménye, amelyet még a héten minden településen kihelyeznek A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása szerint a plakáton szerepel egyebek mellett a választás napja, a választói névjegyzékkel, az ajánlással kapcsolatos legfontosabb tudnivalók és a szavazás módja.

Orbán Viktor miniszterelnököt is feljelentette az MSZP a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása miatt. Korózs Lajos, a parlament népjóléti bizottságának alelnöke elmondta: pártja álláspontja szerint a hűtlen kezelés mellett visszaélt hivatali hatalmával és közfeladati helyzetével a kormányfő, illetve Selmeczi Gabriella korábbi nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott és akkori nemzetgazdasági miniszterként Matolcsy György. Az ellenzéki politikus úgy véli: a kormány csalással vette el hárommillió ember összesen háromezer-milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári megtakarítását. A Fidesz-frakció erre úgy reagált, hogy a magánnyugdíjpénztárak léte a bankok és a pénzügyi spekulánsok érdeke.

Narancssárga festékkel dobálta meg Gulyás Márton politikai aktivista az Állami Számvevőszék V. kerületi épületét, tiltakozásul az ellenzéki pártok megbírságolása ellen. Az ÁSZ szóvivője szerint több százezer forintos a kár. Horváth Bálint közölte: vizsgálják, hogy szükség van-e további jogi lépésekre.

Átadták a Raoul Wallenberg-díjakat Budapesten. A vészkorszakban magyar zsidók ezreit a deportálástól megmentő svéd diplomatáról nevezett elismerést azok vehették át, akik bátor kiállásukkal, életútjukkal példát tudnak mutatni a közéletben. Az idei díjazottak: Déri Ildikó, a Gandhi Gimnázium korábbi igazgatója, Fritz Zsuzsa, a Bálint Ház Igazgatója, Incze Zsuzsa, a Csellengők című tévéműsor szerkesztője, Kamarás István író, szociológus, Landauer Attila kisebbségkutató, nyelvész, Rózsahegyiné Juhász Éva, a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vezetője és Pusztadobos önkormányzata.

Még mindig nem késő kérni az influenza elleni védőoltást - hívta fel ismét a figyelmet az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán úgy fogalmazott: a járvány küszöbén áll az ország. Újdonság, hogy idén először a pedagógusoknak, a köznevelési intézmények alkalmazottainak is térítésmentesen biztosítják a szérumot. Összesen 1,3 millió adag vakcina áll rendelkezésre.

Romániában megbízta kormányalakítással Viorica Dancila európai parlamenti képviselőt az államfő. A politikust az eddig is kormányzó szociálliberális koalíció javasolta a miniszterelnöki posztra. Klaus Iohannis államfő felkértea parlamentet, hogy február elsejéig iktassa be Románia új kormányát. A miniszterelnöki poszt Mihai Tudose hétfői lemondásával üresedett meg.

Csehországban lemondott az Andrej Babiš vezette kisebbségi kormány, amely kedden nem kapott bizalmat a parlamentben. Az új kormány megalakulásáig Miloš Zeman államfő várhatóan ügyvezetői teendőkkel bízza meg a távozó kabinetet. Az elnök már korábban bejelentette, hogy a második kormányalakítási kísérlettel is Andrej Babišt bízza meg, de már azzal a feltétellel, hogy biztosítania kell az új kabinet parlamenti támogatását

Megalakult Katalónia új összetételű parlamentje. A barcelonai törvényhozás új elnöke Roger Torrent a függetlenségi Katalán Köztársasági Baloldal 38 éves képviselője lett, aki egyben az eddigi legfiatalabb politikus ezen a poszton. A decemberi parlamenti választások alapján a legnagyobb frakciót a győztes Állampolgárok nevű liberális középpárt alakíthatta meg, de hiába kapta meg a legtöbb szavazatot, a törvényhozásban nem került többségbe. A függetlenségi pártok összességében rendelkeznek a képviselői mandátumok többségével.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×