Infostart.hu
eur:
386.65
usd:
330.09
bux:
110405.74
2025. december 22. hétfő Zénó

Újabb döbbenetes részletek a békési tanártól megmentett kisfiú ügyében

A Duna TV Kékfény című műsorának információi alapján került nyilvánosságra, hogy büntetőeljárást kezdeményeztek Sz. Zoltán békési tanár ellen, mivel meg akarta szöktetni egyik 11 éves diákját Londonba. Ferihegyen vették őrizetbe.

Az eset november 7-én történt. A férfi hamis útlevelekkel jelent meg a reptéren, az iratokat ellenőrző rendőrnek viszont feltűnt, hogy valami nem stimmel az okmányokkal. Az alaposabb vizsgálatnál kiderült, hogy a felnőtt és a gyerek között nincs rokoni kapcsolat, a tanár a tanítványát akarta kicsempészni az országból, hogy együtt "új életet kezdhessenek".

A kisfiút hazavitték, a férfit pedig másnap bíróság elé is állították és gyorsított eljárás­ban embercsempészés, családi jogállás megsértése és okirat-ha­misítás miatt egy év nyolc hó­nap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Jelenleg előzetesben van, amíg a kisfiúval való viszonyát kivizsgálja a rendőrség. A 11 éves fiú közben hetek óta egy kórházi pszichiátrián van - írta a bors.hu. A lapnak az iskola igazgatója azt mondta, hogy a gyereken nem észlelt traumát, és az életkoránál fogva ragaszkodott a nevelőjéhez. 

A pedagógus informatikát és robotikát tanított a Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskolában, de emellett szakkört tartott általános iskolásoknak a helyi művelődési házban. Itt ismerte meg a kisfiút is, akit egyre többet korrepetált saját otthonában, és aki egyre többet aludt a férfinál - írta a zoom.hu

A napokban egyre több megdöbbentő részlet került nyilvánosságra a magyar kriminalisztika történetében egyedülállónak számító esetről. 

Sz. Zoltán például hamis igazolványokat rendelt magának és a gyereknek Egyitpomból több százezer forintért (1200 euróért). Levágta a fiú haját, befestette a szemöldökét és még piercinget is adott neki. Két héttel ezelőtt autót bérelt, amivel együtt utaztak Szolnokra. A gyerek otthon azt mondta, aznap este a nagymamájánál fog aludni. Szolnokról mentek vonattal a reptérre, apa-fiú párosnak adták ki magukat. Az ellenőrzéskor az egyik irat leesett, így lett gyanús az eset. A tanár átvizsgálásakor egy szexuális segédeszköz mellett egy olyan iratot is találtak, amely az igazi nevére szólt.

A gyerek és a tanár anyja is többször próbálta jelezni az iskola igazgatójának, hogy valami nem stimmel a kettejük kapcsolatában  

-  írta a Zoom.

A tanár ellen már korábban is indult egy eljárás: akkor gyermekpornográf felvételekre leltek a laptopján.

Az érintett Békési Szakképző Iskola igazgatója az ügyről először azt mondta, hogy

„ez magánügy, semmi köze nem volt az iskolához.”

Később már elismerte a történteket.

A Mérce megkeresésére az iskolát fenntartó szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola azt közölte, a rendőrség először 2017 szeptember 14-én küldött olyan levelet, amelyben a szökéses ügyről volt szó, és a békési igazgató a szegedieket erről tájékoztatta.

November 9-én a rendőrségtől újabb tájékoztatás kaptak amely szerint ugyanazon személy ellen még a nyáron “tizennyolcadik életévét be nem töltött személyekről pornográf felvétel megszerzésével vagy tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúja miatt.”

A fenntartó főiskola rektori hivatala most közölte: az adott információk birtokában ők azonnal belső vizsgálatot kezdeményeztek, és a tanár munkaviszonyát azonnal megszüntették, az igazgatót pedig felmentették.

Címlapról ajánljuk
Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

A szilveszteri tűzijátékozásnak számos veszélye lehet, ezért fontos, hogy mindenki alaposan olvassa el a használati utasításokat és csak engedéllyel rendelkező árusoktól vásároljon ilyen eszközöket – hangsúlyozta Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja. A szabályok szigorúak, területileg is.

Minden bizonytalan Vlagyimir Putyin körül, csak találgatnak a hírszerzők

Belső hírszerzési források és kormányzati tisztségviselők között nincs egyetértés Oroszország távlati katonai céljait illetően. Míg egyes jelentések szerint Vlagyimir Putyin továbbra is igényt tart egész Ukrajnára, addig a hírszerzési igazgató szerint Moszkva elkerülné a közvetlen konfliktust Európával.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×