Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Tarlós István: Budapest biztonságos hely lett

Tarlós István: Budapest biztonságos hely lett

A főpolgármester Budapest napja alkalmából az Új Városháza dísztermében rendezett ünnepélyes díjátadón tartott beszédet.

A városvezető beszéde elején kifejtette, Magyarország és Budapest eddig nem került a terroristák célkeresztjébe, a kormány és a városvezetés elszántsága alapján pedig

itt nem is lesznek könnyen radikalizálható társadalmi csoportok.

A brit külügyminisztérium elemzése Magyarországot a tíz legbiztonságosabb turista célpont között tartja számon - mutatott rá Tarlós István. Hozzátette ugyanakkor, hogy "soha ne kiabáljuk el kedvezőbb sorsunkat, és soha ne legyünk elbizakodottak".

A főpolgármester elmondta, reális veszélyekről van szó, amiket nem szabad alábecsülni, különösen pedig elbagatellizálni.

Tarlós István a rendezvényen úgy fogalmazott, Budapest a magyar nemzet politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja, ezáltal "behelyettesíthetetlen szíve" is.

Szólt arról is, hogy 2010-től "két évtizednyi megkérdőjelezhető szervezettséget, átláthatóságot, létező működési zavarokat, súrlódásokat" kellett leküzdeniük.

Hozzátette: "Új szellemiséggel, új lendületet kellett adni a fővárosnak", 

azt a célt tűzték ki, hogy befejezik azokat a beruházásokat, amelyekkel hosszú ideje hitegették a budapestieket,

akik egy élhetőbb, kellemesebb és biztonságosabb várost kaphatnak.

A főpolgármester az elmúlt hét év eredményeit sorolva elsőként említette a 4-es metró befejezését, amit szerinte négy év komoly erőfeszítései árán, az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala  szerint nem egy esetben szabálytalanul megkötött szerződések módosításával, a városnak tízmilliárd forintokat visszaszerezve tudtak megtenni.

Tarlós István felsorolását a Széll Kálmán tér felújításával, a budai fonódó villamos kialakításával, az 1-es és a 3-as villamos meghosszabbításával, illetve korszerűsítésével, a világ leghosszabb villamosának forgalomba helyezésével, a környezetkímélő, alacsony padlós buszok és felsővezeték nélküli trolik beszerzésével, valamint a főváros szinte száz százalékos csatornázásának megvalósításával folytatta.

A városvezető emlékeztetett a hároméves faültetési programra, amelynek eredményeként 10 ezer új fával gazdagodik a város, emellett szólt az állatkert és a Margitsziget fejlesztésének folytatásáról, továbbá több, a városrészekkel együttműködésben megvalósult kerületi városrehabalitációs programokról.

Tarlós István külön köszönetet mondott a kerületi polgármestereknek,

úgy fogalmazva, hogy "legtöbbjük erősíti a sorsközösséget, együttműködő". "Érdekes és egyelőre nehezen megmagyarázható kivétel ez alól a III. kerület, amely 2010 óta sok támogatást kapott a fővárostól, de valamilyen okból az óbudaiak erről évek óta nem értesülhetnek a helyi újságból" - fejtette ki a főpolgármester, hozzátéve, a kerületben lakók ezután majd a főváros honlapjáról értesülhetnek minderről.

A kormánypárti politikus szerint a ciklus két legnagyobb beruházásban,

a 3-as metró felújításában és a Csillaghegyi öblezet árvízvédelmében is sikerült előre lépniük.

Előbbiről szólva hangsúlyozta, a beruházás végén a budapestiek olyan metrót kapnak vissza, amely biztonságosan szállítja az utasokat a következő 25-30 évben. "Vannak persze ennek a felújításnak is esküdt ellenségei" - jegyezte meg, kitérve arra is, hogy lehetőségeikhez képest gondoskodnak a vonal akadálymentesítéséről. "A falig elmegyünk" - mondta, azt kérdezve, ha nem sikerül a teljes akadálymentesítés, akkor nem is kellene felújítani a 3-as metrót.

Tarlós István

a Csillaghegyi öblözet árvízvédelmével kapcsolatban jelezte, a tiltakozók kedvéért újra kinyitották a szakmai vitát a parttal párhuzamos védekezésről.

"Bár megkérdőjelezhető az indokoltsága, de a főváros újabb részletes összehasonlító szakvéleményt készíttet a Nánási út vonatkozásában is" - fejtette ki a főpolgármester, megjegyezve, a rendszerváltás óta nem volt még olyan projekt, amelyben ennél több vita volt.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×