eur:
394.15
usd:
370.13
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Strand lehetne a józsefvárosi piac helyén

Strand lehetne a józsefvárosi piac helyén

Egy fás, ligetes, 3-5 medencés strandot szeretne Kocsis Máté, csak még a forrásokat kellene megtalálni hozzá.

– Régi vágyam, hogy legyen a VIII. kerületnek egy strandja, amit másfél milliárd forintból, két-három éven belül meg is építenénk – mondta Kocsis Máté fideszes polgármester a józsefvárosi képviselő-testület legutóbbi ülésén Erőss Gábor (Párbeszéd) kérdésére. Az ellenzéki politikus a négy éve bezárt Négy Tigris nevű egykori kínai piac hasznosításáról, illetve annak megfenekléséről érdeklődött - tudósított a Magyar Nemzet

A több mint 20 hektáros területre 2013-ban sport- és szabadidőközpontot terveztek, de végül ebből nem lett semmi. A Józsefvárosi pályaudvar főépülete körül felépült a holokauszt áldozatainak emlékhelyéül szánt Sorsok Háza, ám az is két éve üresen áll.

"Sok jó megállapodásról és döntésről" beszélt Kocsis Máté, amikor ismertette a terveket.

A ma még kihasználatlan nagy ingatlant négyfelé osztják: egy részét az MTK kapná meg a 2019-ben Budapesten megrendezendő Európai Makkabi Játékok, más néven a „zsidó olimpia” előkészítésére. Ehhez kapcsolódva kapna egy-egy területet az éppen a fideszes polgármester elnökletével működő Magyar Kézilabda-szövetség és a Magyar Labdarúgó-szövetség is. Arról pedig már a Magyar Nemzet számolt be még a nyáron, hogy a kormány által az európai zsidó közösség Kerepesi úti központtal rendezendő multisporteseményére elkülönített 30 milliárd forintos keretből itt épülnének labdarúgó-edzőpályák.

– Ezekre már mind megvan a fedezet, csak az a baj, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz tartozó bizonyos szervezeteknél megálltak az ügyek, és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) vezetői sem törik össze magukat, hogy dolgozzanak – bírálta az állami szereplőket a kormánypárti politikus. Szerinte már csak a telekmegosztást kellene megoldani, s akkor belevághatnának az újabb „grandiózus” terv megvalósításába.

A polgármester fás, árnyas, ligetes, három-négy-öt medencés strandot képzelt el, amelyet egyaránt használhatnának az V., a VI., a VII., a VIII., a IX. és a X. kerületi családok.

A Budapesti Gyógyfürdők és Hévizei Zrt. (BGYH) vezetőjével is tárgyalt Kocsis Máté, szerinte Józsefváros alatt is legalább olyan jó minőségű, akár gyógyfürdőzésre alkalmas vizek buzoghatnak, mint a városligeti Széchenyi fürdő környékén. "Nem is kellene nagyon mélyre fúrnunk, csak előbb a pénzügyi forrást is meg kell találnunk hozzá" – magyarázta a VIII. kerület polgármester.

Szőke László BGYH-vezérigazgató szerint ahhoz, hogy megbizonyosodjanak a víz minőségéről, előbb kutakat kell létesíteni, s annak költségei meghaladják a százmillió forintot. – Egyebekben a valóban 1,5-2 milliárdos beruházásból két év alatt kialakítható egy fürdő, s mind a fejlesztésben, mind az üzemeltetésben részt venne a BGYH is.

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×