Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
322.66
bux:
144833.26
2026. október 16. péntek Gál

Váratlanul meggondolta magát Perkáta a Horthy-szobor ügyében

Három magánszemély szerette volna a szobrát felállítani. Előbb engedélyezték, most visszavonták. Az is kiderült, mi lehet a helyén.

Somogyi Balázs (PÖPE-FIDESZ-KDNP) polgármester a Fejér megyei község honlapján azzal indokolta döntésüket, hogy az elmúlt hetekben Perkátára "soha nem látott nyomás nehezedett, ami az ügy helyi vonatkozása helyett országos politikai színtérré és témává tette a közterület használatáról szóló döntést". Hozzátette: "az országos médiumok által keltett viharban" a település érdeke, hogy a köznyugalom helyreálljon, és az ügy lezáruljon.

Megjegyezte, hogy a képviselő-testület tagjai mindkét döntés esetén az akkori legjobb tudásuk szerint szavaztak.

A településvezető emlékeztetett arra, hogy márciusban három perkátai magánszemély kereste meg az önkormányzatot azzal, hogy a tulajdonukban levő Horthy Miklós-mellszobrot szeretnék közterületen, a Sport és Dózsa György utca sarkán felállítani.

A testület többségi döntéssel támogatta a kérelmet. A döntésben szerepet játszott, hogy a szoborállítással a közterület is megszépült volna, az önkormányzatnak nem kellett pénzbeli kötelezettséget vállalnia, továbbá a történelmi személyiséghez kapcsolódó emlékállításnak nincs semmilyen magyarországi vagy nemzetközi jogszabályi akadálya - tette hozzá.

Somogyi Balázs azt is bejelentette, hogy szavazást indítanak a perkata.hu oldalon a Dózsa György utca és a Sport utca sarkán levő kis park közterületi szobrának témájára, amelyet az önkormányzat kíván majd felállítani.

Az önkormányzat öt - a magyar és a perkátai történelemhez kapcsolódó - téma vagy személy kapcsán indított voksolást: Attila, Győry Teréz, Hunyadi János, Szent István és Turul-szoborra szavazhatnak a perkátaiak.

Az eredeti tervek szerint a Horthy-szobrot szombaton leplezték volna le.

A Raoul Wallenberg Egyesület május 12-ei közleményében tiltakozott a szobor felállítása miatt, és kérte, hogy az önkormányzat változtassa meg döntését.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×