Infostart.hu
eur:
380.53
usd:
322.58
bux:
130443.45
2026. február 3. kedd Balázs

Választási párt jöhet az ellenzékben?

Most mindenkinek a saját táborát kell erősítenie - nyilatkozta Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke a Magyar Időknek.

Az eredeti tervekkel ellentétben Botka Lászlónak egyelőre nem sikerült maga mellé állítania a remélt szövetségeseket, és a baloldali pártok között „kissé befagytak” a viszonyok – ismerte el a lapnak Lendvai Ildikó, aki azt viszont helyesnek tartja, hogy ebben a helyzetben mindenki saját szavazóbázisának a növelésére törekszik.

– Annak nincs értelme, hogy a meglévő szavazatmennyiséggel adódjunk össze, hiszen az nem elegendő a kormányváltáshoz mondta a Magyar Szocialista Párt korábbi elnöke. Szerinte ha a baloldali pártoknak országjárással vagy más módon sikerül a szavazóközönségüket gyarapítaniuk, a figyelmet magukra irányítaniuk, úgy nem nagy baj, ha az eredeti tervekkel szemben nem márciusban, hanem később kerül sor a „megfelelő konstrukció” kialakítására.

A kis pártokkal kapcsolatban Lendvai azt mondta, mindenkire szükség van, aki egyetért abban a két alapvetésben, hogy egy demokratikusabb, illetve egy szociálisan érzékenyebb, a társadalmi különbségeket csökkentő modell bevezetése a cél.

Még mindig egy választási mozgalomból kinövő választási párt lenne a győzelemhez vezető legracionálisabb keret Lendvai Ildikó szerint. Mint mondta, egy ilyen ideális választási párt nemcsak a pártformációk találkozásának adhat keretet, hanem a különböző szakmai műhelyeknek, civil mozgalmaknak is. – A választási párt csak egy időre szól, így olyanok is részt vehetnek benne, akik egyébként nem pártkeretben akarják hosszú távon formálni a közélete.

Címlapról ajánljuk
Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.

NATO-főtitkár Kijevben: megvan a terv katonák küldésére Ukrajnába

A békemegállapodás megkötése után Ukrajna azonnal fegyveres erőket, repülőgépeket és haditengerészeti támogatást kap azoktól a NATO-tagállamoktól, amelyek beleegyeztek a segítségnyújtásba – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára az ukrán parlamentben tartott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Az orosz fegyveres erők párhuzamosan indítottak támadást északon, Szumi megyében, illetve délen, Zaporizzsja város irányában. Ezzel párhuzamosan a térségből korábban visszavont orosz nehézbombázók is közelebb húzódtak az ukrán határhoz. Donald Trump bejelentette, hogy rábírta Indiát, ne vásároljon több orosz kőolajat. Moszkva továbbra sem hajlandó engedni a Donbasz teljes átadására vonatkozó követeléseiből, de újonnan azzal is előálltak, hogy közvetlen béketárgyalásra Zelenszkij és Putyin között kizárólag Moszkvában van lehetőség. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×