Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Ennek biztosan örülni fognak a magyar diákok: legót oktatnak majd az iskolákban

Ennek biztosan örülni fognak a magyar diákok: legót oktatnak majd az iskolákban

Világszerte bevált, több tantárgynál is alkalmazható oktatási módszertan érkezhet a magyar iskolákba a kormány és a Lego Manufacturing Kft. által 2016 novemberében kötött, az oktatási ágazatot érintő kiegészítő megállapodásnak köszönhetően - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Ennek biztosan örülni fognak a magyar diákok: legót oktatnak majd az iskolákban

A parlamenti államtitkár tájékoztatása szerint Czunyiné Bertalan Judit kormánybiztos koordinálása mellett, 2015 januárja óta dolgoznak azon, hogy ez, a több országban sikeresnek bizonyult nemzetközi gyakorlat, a Lego oktatás módszertan a magyar gyerekek számára is elérhetővé váljon.

Elmondta: az uniós forrásból megvalósuló program kiírása után

minden iskolának lehetősége lesz pályázat benyújtására.

Az elbírálás során előnyt élveznek majd a hátrányos helyzetű, illetve alacsonyabb tanulói átlagponttal rendelkező iskolák - jelezte a parlamenti államtitkár.

Rétvári Bence kiemelte:

a Lego oktatási programja segíti a gyerekek motiválását, erősíti a hátrányosabb helyzetű régiók felzárkózását célzó oktatási stratégiát.

Az új módszertan alapvető készségfejlesztéssel támogatja a szaktárgyi tudást, és lehetővé teszi, hogy a fiatalok a munkaerő-piacon aktívabb, kreatívabb, versenyképesebb tudással tudjanak majd érvényesülni - sorolta.

Kitért arra is, hogy a módszertan a Lego Education különféle csomagjaitól függően több tantárgy keretén belül alkalmazható. Példaként említette a matematika, informatika, természettudományi tárgyakat, a magyar irodalmat, magyar nyelvtant, idegen nyelveket. Megjegyezte: a program eredményeinek nyomon követéséért szükséges lesz a projekten belüli beválás vizsgálat elvégzése.

A Lego módszertanát eddig több mint 50 külföldi iskolában próbálták ki, jó eredménnyel. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a módszer a tantárgy oktatásában új megközelítést és lehetőséget ad, mind a diákoknak, mind a pedagógusoknak - jelezte Rétvári Bence.

Hozzátette: a Lego mérnökei a különféle segédeszközeiket úgy alkották meg, hogy a kísérletekben részt vevő diákok aktív közreműködésük nyomán első kézből, saját bőrükön szerzett tapasztalatokkal fejlesszék a szerkezetekkel, azok működésével, valamint a programozási technikákkal összefüggő ismereteiket.

A diákok átélhetik az önálló felfedezés izgalmát, valamint olyan létfontosságú készségekre tehetnek szert, melyek jövőbeli sikereik zálogai lehetnek

- mondta a parlamenti államtitkár.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×