Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Így érhet révbe az elszabadult tiszai komp

Így érhet révbe az elszabadult tiszai komp

Hamarosan partra vontatják azt a kompot, amelyet még hétfőn sodort el a jeges ár Tiszacsegénél. Szilágyi Sándor, a település polgármestere elmondta, kisebb károk keletkeztek a hajóban, amelynek felújítását minél előbb meg szeretnék kezdeni.

Tiszanána közelében egy fatuskón akadt fenn a hétfőn elszabadult tiszacsegei komp. A jármű tulajdonosa, a tiszacsegei önkormányzat vezetője, Szilágyi Sándor szerdán még úgy nyilatkozott, hogy a komp sorsa még bizonytalan, de csütörtökön az InfoRádiónak már azt mondta, hamarosan a partra is vontathatják a mintegy nyolcvantonnás monstrumot.

Így érhet révbe az elszabadult tiszai komp

"A helyszínen vannak a kollégáim, és úgy látják, hogy megviselte a hajót a jeges ár, de nagyon örülünk annak, hogy 

a komptestet komolyabb sérülés nem érte.

Természetesen át kell vizsgálni, hogy nem sértette-e meg a jég, de a nyolc légkamra teljesen száraz, ebből arra következtetünk, hogy el lehet vontatni, és elkezdhetjük a felújítását" - mondta a tiszacsegei polgármester, és hozzátette, a komp 25 kilométert sodródott.

Szilágyi Sándor úgy látja, nem hibáztak, egyszerűen olyan állapotok uralkodtak, amelyekre nem tudtak felkészülni.

"Aki ilyet még nem látott, mint én sem, el sem tudja képzelni, hogy micsoda erő van a feltorlódó jégtáblákban, amikor elszabadulnak" - mondta a településvezető.

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság jégtörő hajója végül csütörtök délután a kiskörei téli kikötőbe vontatta a tiszacsegei kompot.

A jeges ár a tiszacsegei kompnak a Tisza fenekén lévő drótkötelét hétfő reggel sodorta el, ami berántotta a parton lévő járművet a folyóba. Mindez olyan hirtelen történt, hogy a kompon tartózkodó éjjeliőrnek nem sikerült elhagynia a gyorsan sodródó járművet. Őt a honvédség helikopterrel mentette ki hétfő délután.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×