Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
E-személyi: vonaton már használható, és az egészségügyben is bevezetik

E-személyi: vonaton már használható, és az egészségügyben is bevezetik

Új típusú személyi igazolványra is föl lehet tölteni a vasúti bérletet, a szolgáltatást a Budapest-Pusztaszabolcs vonalon kísérleti jelleggel vezette be a MÁV-Start Zrt.

A vasúti bérleteket az igazolványok chipje tárolni tudja, így az utasok az e-személyivel igazolhatják a vásárlást, ráadásul 3 százalék kedvezményt is kapnak a vételárból. Ha sikeres lesz az új rendszer, a szolgáltatást más vonalakra is kiterjesztik és további informatikai fejlesztéseket is bevezet a vasúttársaság a kényelmesebb jegyvásárlás érdekében.

Kiterjesztik az e-személyi használati körét

Azon túl, hogy a MÁV az összes vonalra kiterjesztené ezt a lehetőséget, a BKK és a Volán társaságok is hasonlót terveznek. Velük már előrehaladott tárgyalások zajlanak - mondta el az InfoRádiónak Hajzer Károly, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára.

Ehhez a társaságoknak úgynevezett RFID technológiás leolvasókat kell beszerezniük, amelyek érintés nélkül, kisebb távolságból is képesek leolvasni az e-személyit.

Az egészségügyben is

Az EMMI 90 ezer kártyaolvasót szerez be, valamennyi egészségügyi dolgozó (kórházi orvosok, körzeti orvosok, gyógyszerészek, klinikai dolgozók) számítógépét olyan kártyaolvasóval látják el, amely tudja olvasni az e-személyit.

Vagyis a taj-szám begépelése helyett a személyit kérik majd el, hiszen az tartalmazza a taj-kártyán lévő információkat.

Az új típusú e-személyi a legszigorúbb adatbiztonsági követelményeknek is megfelel, ezért olyan azonosítást lehet vele végezni, ami megakadályozza a visszaéléseket. Az állampolgárok kiszolgálására később további, az új igazolvánnyal igénybe vezető szolgáltatást is bevezetnek majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Volna mit tennie helyben az EU-nak is, hogy ne ürüljön ki Afrika

Volna mit tennie helyben az EU-nak is, hogy ne ürüljön ki Afrika

Az Africa Center for Strategic Studies 2025-ös évértékelő jelentése az afrikai kontinens biztonsági környezetében végbement változásokat elemzi; megszaporodtak az elhúzódó fegyveres konfliktusok, ezért a migráció fokozódása várható. A részletekről az InfoRádió Marsai Viktort, a Migrációkutató Intézet igazgatóját, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóját kérdezte.

Repülőn vitték vissza Oroszországba a moszkvai merénylőt

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy az Egyesült Arab Emírségek kiadta Oroszországnak a 66 éves Ljubomir Korbát, akit Vlagyimir Alekszejev altábornagy elleni merénylettel gyanúsítanak. Az orosz katonai hírszerzés helyettes vezetője elleni támadás február 6-án történt egy moszkvai lakóházban.

Ma eldől, hogy jobbra fordul-e Portugália

Portugáliában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, amelyben két jelölt áll egymással szemben: a szocialista António José Seguro és a jobboldali André Ventura.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×