Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Ülj mellém! Hogy minél több gyermeknek boldogabb élete legyen

Ülj mellém! Hogy minél több gyermeknek boldogabb élete legyen

Eddig mintegy 300 állami gondozásban élő gyermek vett részt a Szülők Háza Alapítvány "Tegyél Jót! Ülj mellém!" elnevezésű jótékonysági programjában. Kemény Dénes alapító, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke az InfoRádiónak elmondta, hogy ma már intézetekbe és gyermekotthonokba is ellátogatnak az alapítvány munkatársai, és személyes odafigyeléssel segítik őket.

Kemény Dénes, a Szülők Háza Alapítvány alapítója az InfoRádiónak elmondta, hogy annak idején családterápiás központtal indultak, ma pedig már intézetekbe, gyermekotthonokba is ellátogatnak.

Első programjuk a Szülők Háza szerkezetében indult, Tegyél jót! jelszóval.

"Ennek keretében 6-700 esetben tudtuk összekötni az érkezett felajánlásokat a rászorulókkal, legyen szó sportolni vágyó gyermekről, vagy bármi egyébről, ami egy családon segíteni tudott. Hiszen ha egy család bármelyik tagját érinti egy felajánlás, az az egész családot segíti" - hangsúlyozta Kemény Dénes.

Ezzel párhuzamosan a Szülők Háza központok napi rendszeres működése sem állt meg, és bármilyen – akár lelki, vagy logisztikai - probléma esetén segíteni igyekeztek a családokon.

Négy hónappal ezelőtt kezdték el vidéki gyermekotthonok látogatását az új jótékonysági programjuk keretében. Céljuk kettős: szeretnének a gyerekeknek személyes támogatást nyújtani, továbbá segíteni kívánják a nevelők munkáját is.

"A Tegyél jót! akciónk mellett elindítottuk az Ülj mellém! programot is. Ezt úgy kell elképzelni, hogy meglátogatunk gyermekotthonokat, ahol a gyermekek egyébként mindent megkapnak, amit az otthon tud adni, ám a családi szeretetet kevésbé, hiszen nem a családjukban élnek. Ezeknek a gyermekeknek szervezünk olyan programokat, amelyek a normál intézeti működésbe nem férnek bele. Egyre szorosabb kapcsolatok alakulnak ki önkénteseink és a gyermekotthonok lakói között, sokan a hétvégéket már családoknál töltik és olyan alternatívát látnak a jövőképükben, ami egy szerencsésebb családnál normális, az ő esetükben azonban nem" - mondta el Kemény Dénes.

Idén 5 vidéki és 5 fővárosi gyermekotthonban tesznek látogatást önkéntes családokkal és szakemberekkel. Az önkéntes családok a kijelölt gyermekotthonokban különböző programokban vesznek részt gyermekekkel. A gyerekeknek a családok személyes biztatást adnak, hogy legyen hitük, motiváltságuk a tanulásra, a fejlődésre.

"Az a dolgom, hogy tevékenységünk eredményeként minél több gyermeket, minél több családot segítsünk, hogy minél értékesebb részei legyenek a társadalomnak, és hogy boldogabb életük legyen" - fogalmazott a Szülők Háza Alapítvány alapítója.

"Ez az én lelkemnek is jót tesz. A pénztárcámnak nem annyira, de nem ez volt a cél" – fűzte hozzá Kemény Dénes.

Ma Magyarországon több mint 23 ezer gyermek él gyermekvédelmi szakellátásban, 14 ezren nevelőszülőknél, több mint 8 ezren gyermekotthonban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×