eur:
389.28
usd:
361.42
bux:
68433.52
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Félmilliónál is több influenzás lesz az idén

Csökkent az influenzás megbetegedések száma a múlt héten, de a járványnak még nincs vége - mondta az Országos Epidemiológiai Központ főorvosa. Molnár Zsuzsanna nem tudta megerősíteni az M1 azon értesülését, amely szerint hárman meghaltak influenza miatt.

Félmilliónál is több influenzás lesz az idén

A múlt heti adatok szerint mérsékelten csökkent az influenzás betegek száma – közölte Molnár Zsuzsanna.

„Körülbelül 92 ezer fő fordult influenzaszerű tünetekkel orvoshoz. Az előző heti, több mint százezres betegszám volt a járvány csúcsa. Négy héten át folyamatosan emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma.”

Az Országos Epidemiológiai Központ főorvosa nem tudta megerősíteni az M1 azon hírét, hogy hárman haltak meg influenza miatt, mert az országos influenza-felmérés nem gyűjti a halálozási adatokat.

Félmilliónál is több influenzás lesz az idén

Molnár Zsuzsa kiemelte, az influenza által megtámadottak kormegoszlásában nem történt lényeges változás.

 „Továbbra is az óvodás-, általános iskoláskorú és a fiatal felnőttek érintettek. Területi megoszlást tekintve tíz megyében csökkent, a fővárosban és három területen nem változott a betegek száma, és még van hat olyan megye, ahol mérsékelten emelkedett az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma.”

A múlt héten a legtöbb megbetegedés Vas, Győr-Moson-Sopron, Tolna, Zala és Pest megyében volt. Vasban százezer lakosra 1600, Győrben 1400, a harmadik helyen álló megyékben pedig 1200 beteg jutott – mondta az Országos Epidemiológiai Központ főorvosa.

„A járványnak még nincs vége.

Ez az első hét, hogy az influenza visszavonulót fújt, vagyis kevesebb a beteg, de a lefutása még hetekig el fog tartani.”

Félmilliónál is több influenzás lesz az idén

Molnár Zsuzsanna hozzátette, a járvány első öt hetében a lakosság 3,2 százaléka fordult orvoshoz, ez körülbelül 310 ezer ember. 2015-2016. évi járvány idején a járvány egész ideje alatt összesen 261 ezer volt a betegszám.

„Az előző szezont már meghaladjuk.”

A két évvel ezelőtti betegszám 500 ezer volt, valószínűsíthető, hogy az idei ezt is meg fogja haladni – jelezte az Országos Epidemiológiai Központ főorvosa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Ugrik az OTP!

Ugrik az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában óvatos emelkedést láthatunk. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén kiváló hangulatban indult a kereskedés, az OTP már több mint 1 százalékos pluszban van.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×