eur:
392.84
usd:
368.36
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Mi fér öt és fél percbe?

Egyre több beteget kell ellátniuk a háziorvosoknak, ami azt eredményezi, hogy a rendelőkben hosszabbak a sorok, megnő a várakozási idő, miközben átlagosan alig néhány perc alatt kell kezelni a pácienseket – tudta meg a Magyar Nemzet.

2015-ben az egy orvosra jutó éves betegforgalom már 11 474 fő volt, 2010-ben még 10 994, 2000-ben pedig 9208 – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb Egészségügyi statisztikai évkönyvéből. Ha ezt napi, átlagos betegszámra is lebontjuk, akkor 254 munkanap alatt a háziorvosoknak 2015-ben naponta 45 pácienst kellett ellátniuk, miközben a legtöbben 3-4 órát rendelnek. Ez idő alatt átlagosan 5,3 perc jut egy emberre - hívja fel a figyelmetírásában a Magyar Nemzet.

Ha több időre van szükség, akkor előfordulhat, hogy nem mindenki kerül sorra.

A KSH adataiból az is kiderült: a magyarországi háziorvosok 2015-ben összesen 55,5 millió beteget láttak el rendelőkben, és mindössze 1,7 millió pácienst kezeltek azon kívül. Jóval ritkább tehát, hogy valakit az otthonában vizsgáljon meg az orvos.

Az évenkénti bontásból is az látszik, folyamatosan csökken a rendelőn kívüli ellátások száma, 2000-ben még több mint háromszorosa, 5,6 millió volt az otthon kezelt betegek száma a jelenleginek. Azóta azonban folyamatos visszaesés tapasztalható.

Ennek egyik oka lehet a túlterheltség, hiszen a háziorvosok mára egy rendelési napon jóval több embert kénytelenek ellátni, mint öt-tíz évvel korábban. Fontos azonban megemlíteni az utánpótlás hiányát és a kiöregedést is. A KSH adatai alapján tizenöt év alatt már több mint 300-zal csökkent a szakmában dolgozók száma. A fiatal háziorvosok messze nem pótolják azokat, akik feladják praxisukat.

Pozitív kicsengése is van azért a statisztikának: a számok alapján kiderült például, hogy évről évre több pácienst küldenek tovább ekg-, röntgen- vagy laborvizsgálatra az alaposabb diagnózis érdekében. 2015-ben 6,8 millió alkalommal kérték a háziorvosok ezeket a vizsgálatokat, ami 200 ezerrel több, mint egy évvel korábban, és 400 ezerrel nagyobb a mutató a 2013-asnál. Emellett azonban érdemes arra is kitérni, hogy bár több a diagnosztizálást elősegítő vizsgálat, folyamatosan csökken azoknak a száma, akiket egyéb szakrendelésre küldenek. 2015-ben csupán 4,7 millió beteg esetében éltek ezzel a lehetőséggel a háziorvosok, ilyen alacsony szám pedig legutóbb 2006-ban volt (4,5 millió). A vizsgált tízéves időtartam alatt a legforgalmasabb év a járóbeteg-szakrendelőbe utalás esetén 2008 volt, akkor 5,7 millió beteget küldtek szakorvoshoz a körzetekből.

Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×