eur:
414.25
usd:
401.46
bux:
81066.68
2025. január 9. csütörtök Marcell

Életeket menthet a háromnapos gondolkodás

Az elmúlt években folyamatosan csökkent az abortuszok száma Magyarországon, de még így is több, mint harmincezer ilyen beavatkozást végeznek évente. Az InfoRádió által megkérdezett nőgyógyász szerint a felvilágosításnak nagy szerepe van abban, hogy kevesebb a művi megszakítás.

Soha olyan kevés terhesség-megszakítás nem történt még Magyarországon, mint 2015-ben. Akkor alig több mint 31 ezer beavatkozást végeztek el az orvosok, ez a szám 2006-ban 46 ezer volt.

Az InfoRádió által megkérdezett nőgyógyász, Rucz Árpád szerint a jelenség hátterének egyik oka a hatékony felvilágosító kampány.

„Nagyon remélem, hogy

az orvosok áldozatos ismeretterjesztő és tájékoztató munkája áll egyrészt a dolgok hátterében. Másrészt szerencsére rendelkezésünkre állnak már olyan sürgősségi tabletták,

amelyekkel adott esetben öt napon belül a terhesség megakadályozható” - mutatott rá a nőgyógyász.

Érdekesség, hogy 2010 és 2012 között a legtöbb abortuszt 30-34 éves korúak kérték, 2013-ban és 2014-ben pedig már a 20-24 éves nők.

Rucz Árpád elmondta: az abortusznak szigorú szabályai vannak. A műtétet a várandósság 12. hetéig lehet kérni, a 16. hétig akkor végzik el a beavatkozást, ha súlyos magzati rendellenesség derül ki.

„Ha valaki elvégez otthon egy tesztet, mert kételye van, hogy terhes-e vagy sem, felkeresi a nőgyógyászt. Nagyon jó minőségű ultrahangokkal általában már egészen kicsi, négy-öt hetes terhességet is ki tudunk mutatni. Adunk a terhességről egy igazolást, amellyel az illető elmegy a család- és nővédelmi szolgálathoz, ahol a védőnő kiállít egy terhességmegszakítási jegyzőkönyvet. Ezt a dokumentumot azonban az új magzatvédelmi törvény értelmében csak három nap múlva adja ki, éppen azért, hogy még legyen újabb három nap gondolkodás arra:

hátha esetleg mégis meg tudja beszélni a pár, hogy tudják vállalni a terhességet.

Ezt is mindenféleképpen jónak tartom” - hangsúlyozta Rucz Árpád.

Az ezredfordulón 59 ezer terhességmegszakítást végeztek Magyarországon, a legtöbbet pedig 1990-ben: 90 ezret.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás: készpénznek vehető a konzervatív fordulat Kanadában

Magyarics Tamás: készpénznek vehető a konzervatív fordulat Kanadában

A liberális Justin Trudeau lemondása után akár előre hozott választások is jöhetnek Kanadában, és a jelenlegi állás szerint még az idén biztosan a konzervatívok vehetik át a kormányzást – erről beszélt Magyarics Tamás az InfoRádióban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora, külpolitikai szakértő szerint ugyanakkor az ország nem lesz az USA 51. tagállama.

Kezd meghajolni a brit kormány Elon Muskék haragja előtt

Pár héttel Donald Trump beiktatása – és saját kormányzati szerepének kezdete előtt – a milliárdos Elon Musk a brit belügyekkel van elfoglalva. Egy nemierőszak-ügy állítólagos eltussolása miatt börtönbe küldené az illetékes minisztert.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.09. csütörtök, 18:00
Hámori Máté
Liszt Ferenc-díjas karmester, a Danubia Zenekar művészeti vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. január 8. 22:29
×
×
×
×