eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla

Újabb élelmiszerek áfája csökkenhet jövőre - a nap hírei

Elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatának megszüntetését Budapesten a főpolgármester. Továbbra is szökésben van a szilveszteri isztambuli merénylet elkövetője.

Újabb élelmiszerek áfája csökkenhet a friss tej, a tojás és a baromfihús után - erősítette meg a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Nagy István közölte: a mérséklés a jövőben érintheti például a halat, a zöldséget és a gyümölcsöt, vagy a kenyeret is.

Újabb két engedélyt szerezhet az év első felében a paksi bővítés, de az első munkálatok még nem kezdődnek el ebben az évben - mondta az InfoRádiónak az atomerőmű kapacitás-fenntartásáért felelős kormánybiztos. Aszódi Attila az InfoRádióban arról számolt be, hogy a környezetvédelmi és telephely engedélyt is rövidesen jóváhagyhatja az illetékes hatóság.

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint tovább csökkent Magyarország külső sérülékenysége a tavalyi harmadik negyedévben. A folyó fizetési mérleg többlete meghaladta a negyedéves GDP 8 százalékát.

Idén 580 milliárd forinttal javulhat a hazai vállalkozások helyzete az adóváltozásoknak köszönhetően. Ez a tervezett GDP 1,5 százaléka - mondta a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár. Tállai András megjegyezte: az adóterhelés mértéke a GDP arányában 38 százalékra mérséklődik 2017 végére.

Hibaelhárítás miatt nem lesz távfűtés Budapest 1, 2. és 11. kerületének egy részén szerdán - közölte a Főtáv. A társaság tájékoztatása szerint a hiba elhárítása miatt a fűtés- és a melegvíz-szolgáltatás előreláthatóan szerdán hajnali öt órától délután hat óráig szünetel.

Elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatának megszüntetését Budapesten Tarlós István főpolgármester. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint Budapesten a mérsékelten szeles idő hatására a szennyezőanyagok koncentrációja jelentősen csökken.

Megszavazza az új bukaresti kormányt szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség - jelentette be a párt elnöke. Kelemen Hunor közölte: a magyar szövetség frakciói szerint a kormányprogram sok olyan célkitűzést tartalmaz, amelyek az RMDSZ választási programjában is szerepelnek.

Továbbra is szökésben van a szilveszteri isztambuli merénylet elkövetője, akinek személye már ismert a török hatóságok előtt. Az eddigi információk szerint a Kína északnyugati részén élő ujgur népcsoporthoz tartozik, de kilétét egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Előzőleg a török rendőrség őrizetbe vett két külföldi állampolgárt Isztambulban a terrortámadással összefüggésben, de később szabadon engedték egyiküket.

Váratlanul lemondott tisztségéről Nagy-Britannia Európai Uniós nagykövete. Sir Ivan Rogers csaknem egy évvel megbízatásának lejárta előtt jelentette be döntését, de nem indokolta távozásának okát.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×