Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő
L. Molnár István: a börtönben is sok a kerülőút

L. Molnár István: a börtönben is sok a kerülőút

A bűn felismerésében, az újrakezdésben és a helyes út megtalálásában is segítenek a lelkészek a fogvatartottaknak a hazai börtönökben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában L. Molnár István lelkész, a református börtönmisszió vezetője.

"A börtön zaklatott világ" - mondta L. Molnár István börtönlelkész, a református börtönmisszió vezetője. Amikor bekerül az ember az utcáról a börtönbe, az nagyon nehéz életszakasz, mert amikor eltelik egy-két hónap, akkor kezd csak nyilvánvalóvá válni, hogy nincs menekvés. 

A börtönlelkész szerint

az első ítélet az az időpont, amikor először beletörődik a sorsába az elkövető.

Onnantól lehet számolni azzal, hogy igénye van valamilyen megoldásra, lelki egyensúlyra. Ekkor van lehetőség arra, hogy a lelkészhez forduljon, mert problémája van, és szeretné rendezni.

"Rendezni befelé önmagával, hogy nulláról elindulva végiggondolja az életét, és persze felfelé, mert ha van kapcsolata az élő Istennel, akkor az is jelenthet számára egy megoldást, egy utat. Ebben kell segítenie a lelkésznek. Mert ez az ember valahol tévedett, valahol elszámolta magát, valahol félreértette az életet, vagy nem vette komolyan" - mondta L. Molnár István.

A misszióvezető szerint van, aki a börtönben elcsendesedik, és ez kedvező állapot, mert ha magába száll, akkor végig kell gondolkodnia, hogy hol van és kik nincsenek mellette. Egyedül maradt, és ez motiválhatja arra, hogy elinduljon a tisztázás felé. Ekkor kérhet segítséget.

"Van lehetőség lelki gondozásra, vagy beszélgetésre, hogy merre akar menni. Mert nagyon sok a kerülőút még bent is. A bűn, büntetés, bűnhődés hármas fokozatát éli át, de a bűn mint olyan akkor válik csak érvényessé, ha tényleg felismeri, hogy az" - mondta L. Molnár István.

Az újrakezdésről, a társadalomba való visszatérésről pedig úgy fogalmazott: "A bűnbocsánat a legnehezebb, erről szól a Biblia, erről szól az isten: az embernek lehet és szabad újat kezdeni."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×